Nyitókép: Getty Images

Itthon még nem engedélyezik, külföldön már hódít az erkélynapelem

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2024. április 20. 14:30
Németországban és Ausztriában az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az erkélyekre felszerelhető napelemek, Magyarországon azonban jogi szabályozás hiányában tilos a használatuk, pedig nagy igény lenne rájuk. Bécs város nemzetközi irodájának sajtóreferense azt mondta az InfoRádióban, hogy azért ennyire népszerűek ezek a kiserőművek, mert fedezik a saját fogyasztást.

Bécsben tavaly több mint négyezer balkonnapelemet telepítettek, Ausztriában pedig már több mint tízezer erkélyre szerelhető napelem működik, melyeknek összteljesítménye tíz megawatt peak (MWp). Bécs város nemzetközi irodájának sajtóreferense az InfoRádióban elmondta: míg 2022-ben még csak kilencszázat, addig a tavalyi rekordévben 4250 balkonnapelemet jelentettek be az osztrák fővárosban, az idei első negyedévben pedig hétszáz ilyen berendezést szereltek fel.

Bauer Krisztina tájékoztatása szerint ezek a kiserőművek az erkélyek korlátaira kerülnek, és közvetlenül látják el elektromos árammal a felhasználók lakásait. Kis teljesítményű napelemekről van szó, melyeket abból a célból találtak fel, hogy fedezzék a lakosság saját fogyasztását. A főzéshez ugyan kevés, de egyórányi porszívózáshoz éppen elegendő áramot képesek termelni. Ha pedig több áramot termelnek, mint amennyit a fogyasztó felhasznál, a felesleget egyszerűen betáplálják a hálózatba.

„Ugyanakkor a balkonnapelemek beüzemelése után nem jön létre semmilyen szerződés a szolgáltatóval, vagyis nem kap ellentételezést a tulajdonos” – magyarázta a sajtóreferens.

Bécs célja, hogy 2030-ra a háztartások legalább egynegyede napenergiát használjon.

A városvezetés ennek érdekében különböző támogatási alapokat hozott létre a lakosoknak, és leegyszerűsítette az engedélyezési eljárást, továbbá azt is előírják majd, hogy a jövőben nem épülhet új épület napelem nélkül.

Itthon nem engedélyezik az erkélynapelemet

Ausztriával és Németországgal szemben idehaza nem engedélyezett az erkélyre felszerelhető napelemek használata. A Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet igazgatóhelyettese közölte: ha valaki mégis igényelné a balkonnapelemet, akkor az áramszolgáltató akár a szolgáltatási szerződést is felbonthatja.

Szép Tekla hozzátette: Budapesten például egy társasház tetején ugyan ki lehet építeni napelemparkot, az egyes lakók erkélyein viszont erre nincs lehetőség. Mint fogalmazott, az elszámolás jelenti a fő problémát ebben a kérdésben, ugyanis egyelőre

Magyarországon nem megoldott, hogy az energiaközösségen belül miként kellene szétosztani a költségeket és a hasznot.

„Itthon még nagyon gyerekcipőben járnak ezek az energiaközösségek, csak most kezdték el összehangolni és kidolgozni az egyes jogszabályokat, ugyanakkor az MVM már többször jelezte, hogy örülne és támogatná, ha előrelépés történne az ügyben” – jegyezte meg a szakértő.

Szép Tekla szerint az MVM érdekeivel megegyezne, ha például tízemeletes lakóházak esetében legalább 60-80 erkélyre balkonnapelem kerülne, mert az már jelentős mennyiségnek számít. Az MVM-nek ugyanis sokkal inkább

a kicsi, független, pontszerű betáplálásokkal van rendszerszintű problémája, mivel számos esetben okoznak feszültségingadozást és egyéb más technikai problémákat.

A Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet felmérése szerint a magyar lakosság háromnegyedét érdekelné az erkélynapelem, és a válaszadók fele még engedélyeztetés mellett is felszereltetné a lakására.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Itthon még nem engedélyezik, külföldön már hódít az erkélynapelem
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást