Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az EU vonakodik elfogadni a magyar ajánlatot

Infostart
2024. január 31. 07:04
Az uniós vezetők nem fogadták el a magyar kormánynak azt a javaslatát, amely az 50 milliárd eurós, Ukrajnának szánt támogatásra vonatkozott – értesült a Reuters.

Orbán Viktor még a decemberi csúcstalálkozón vétózta meg azt a négy évre szóló, 50 milliárdos támogatást, amelyet Ukrajnának adnának az EU tagállamai. Az uniós politikusok azóta is próbálnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra ebben az ügyben – emlékeztet az Index.

Amint arról az Infostart is beszámolt, nemrég a magyar kormány is tett egy kompromisszumos javaslatot. Ennek a lényege Orbán Viktor elmondása szerint az lenne: Magyarország kész jóváhagyni a támogatást, ha cserébe a tagállamok garantálják, hogy minden évben döntenek arról, hogy továbbra is küldjük-e ezt a pénzt, vagy sem.

A Reuters közben úgy értesült, hogy e javaslat ellenére továbbra sincs megegyezés a felek közt. A hírügynökségnek egy magas rangú, anonim módon nyilatkozó EU-tisztviselő azt mondta: „a helyzet továbbra is bonyolult, és nem fogadják el a kompromisszumos javaslatot”.

A londoni székhelyű hírügynökség forrása úgy fogalmazott, hogy a javaslat elfogadhatatlan az EU többi vezetője számára. Mint mondta, ha ehhez hozzájárulnának, akkor Orbán Viktor gyakorlatilag bármelyik alkalommal ismét megvétózhatná Ukrajna támogatását, és ez az, amit el akarnak kerülni.