Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Franciaország legfiatalabb miniszterelnöke lett Gabriel Attal

Infostart
2024. január 9. 14:24
Ő a legnépszerűbb politikus is egyben. Emmanuel Macron részben vele igyekszik megerősíteni elnöki pozícióját.

Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő.

A 34 éves politikus, aki a felmérések szerint jelenleg vezeti a népszerűségi listát, az 1958-ban kezdődött V. köztársaság - vagyis a modern kori Franciaország - legfiatalabb kormányfője. Emmanuel Macron 2016-ban alakult pártjának alapítói közé tartozik, egy ideig szóvivője is volt.

Gabriel Attal a jelenlegi államfő 2017 májusában kezdődött hivatali ideje alatt a negyedik miniszterelnök. Élisabeth Borne-t váltja, aki 20 hónapos hivatali idő után mondott le.

Mint a BBC írta, Attal kiemelt feladata lesz, hogy a júniusi európai parlamenti választások idején vezesse a kormányt. A politikus egyébként gyorsan eljutott a csúcsra: tíz évvel ezelőtt még csak az egészségügyi minisztérium nyilvánosság által alig ismert tanácsadója volt.

Akárhogy is, ugyanazokkal a problémákkal kerül majd szembe, mint hosszan küzdő elődje:

  • szélsőjobboldali ellenzék, amely egyre népszerűbb, és úgy tűnik, könnyedén nyerhet a júniusi európai parlamenti választásokon
  • a kormányzati többség nélküli nemzetgyűlés, amelyben minden új törvényt küzdelem elfogadtatni
  • egy francia elnök, aki - a BBC kommentárja szerint - nem tudja pontosan meghatározni, mit is szeretne elérni a második ciklusában.

Ráadásul várhatóan meg kell majd küzdenie a tekintélyéért az olyan "nehézsúlyú" politikusokkal, mint például Gérald Darmanin, az V. köztársaság legfiatalabb belügyminisztere, akit Macron potenciális utódjaként tartanak számon, vagy Bruno Le Maire gazdasági miniszter.

A BBC idézi egyesek kételyeit: mi a terv, ha Macron pártja - amint az most valószínűnek tűnik - nagyot bukik az európai választásokon?

Gabriel Attal lesz egyébként az első, nyíltan homoszexuális francia miniszterelnök is. (Partnere Stéphane Sejourné francia EP-képviselő, a "Macron-féle időszak egy másik csodagyereke", utal az elnök víziója - a klasszikus jobb-bal politikai ellentét feltörése, a politikai erővonalak átírása - által ihletett politikai generációra a brit lap.)