Nyitókép: MTI/AP/DPA/Sven Hoppe

Gázolás a müncheni autókiállításon: Németország elveszítette versenyképességét

Infostart
2023. szeptember 6. 07:43
Németország versenyképessége, az autóipari beruházások jövője is a tét a müncheni autóipari kiállításon, amely keddtől vasárnapig várja a látogatókat. A rendezők arra számítanak, hogy a hét végéig több mint hétszázezren lesznek kíváncsiak a legkorszerűbb újdonságokra, illetve az autóipar fejlődésének irányaira.

A német autógyártás számára az előjelek meglehetősen kedvezőtlenek. A hazai autók iránt – legyen szó akár a belső égésű motorokkal felszerelt, akár az elektromos meghajtású gépkocsikról – jelentős mértékben visszaesett a kereslet. Ennek oka mindenekelőtt a gépkocsik csillagászati ára, amit a gyártók most a legkülönbözőbb kedvezményekkel igyekeznek ellensúlyozni.

Eközben elárasztották az európai piacokat a kínai elektromos autók, amelyek nemcsak műszakilag, hanem az árat tekintve is felvették a versenyt a német riválisokkal. Nem véletlen, hogy közvetlenül a megnyitó előtt a ágazat érdekképviseletének számító autóipari egyesület ( VDA) vezetője úgy vélekedett, hogy

Németország elveszítette versenyképességét.

Németország mint termelési bázis már nem versenyképes, egyre inkább lemarad a világ más térségei mögött – mondta a VDA elnöke, aki szerint egyre kevésbé érdemes autóipari beruházásokat indítani az országban.

A jövőbe tekintést jelzi, hogy a nagyszabású, két évvel ezelőtt Frankfurtból Münchenbe költözött autószalon immár nem csupán autóipari, hanem hivatalos nevén nemzetközi autóipari és mobilitási kiállítás (IAA Mobility).

A kiállítás megnyitója alkalmából felhívást intézett a német autógyártókhoz a gazdasági miniszter. Robert Habeck arra szólította fel a gyártókat, hogy fektessenek be többet a jövő technológiájába. A miniszter szerint kötelességük hozzájárulni ahhoz, hogy Németország ismét versenyképes gazdasági, befektetési helyszín legyen.

Fontos, hogy Németország továbbra is a globális verseny élvonalában maradjon, és ennek elősegítése a gépgyártók felelőssége is – jelentette ki. A hangsúly azon van, hogy itt gyártsák a leginnovatívabb, a legjobb minőségű és a legkörnyezetbarátabb járműveket – fogalmazott a miniszter. Utalt arra, hogy ez fontos stratégiai döntéseket és jelentős befektetéseket követel a jövőbeli technológiákba az akkumulátorcellák gyártásától egészen a szoftverfejlesztésig.

A Zöldek Pártjának vezető politikusa – aki egyben alkancellár is – közölte, hogy

a német kormány az autóipart 2023-tól 2026-ig több mint hatmilliárd euróval kívánja támogatni.

Elemzők szerint a német gyártók már ismerik azt a kihívást, amelyet az amerikai Tesla jelent a német piacon. A legnagyobb vetélytársat most azonban a kínai gyártók jelentik, amelyek jóval olcsóbban tudnak elektromos meghajtású autókat gyártani, mind európai, illetve német riválisaik. Ez az egyik fő oka annak, hogy a kínai autók egyre népszerűbbek az európai piacokon.

Az árelőny mellett a kínai gyártók javára szól az is, hogy egyre jobban felzárkóztak a minőség és az innováció terén is, és már legalább egy szinten vannak németországi és amerikai versenytársaikkal.

Ezzel szemben a német autógyártóknak meg kell küzdeniük a magas energiaköltségekkel, a gyengülő gazdasággal és a kereslet hiányával is.

A müncheni autószalon ebből a szempontból egyfajta "édenkert" lehet a különböző kínai autómárkák számára.

A szeptember 10-ig tartó kiállításon több száz vállalat vesz részt, a külföldiek aránya a két évvel ezelőtti 33 százalékról 50 százalékra emelkedett.

(A nyitóképen: Az elektromos meghajtású Mercedes-Benz Vision One-Eleven tanulmányautó a müncheni Nemzeközi Autószalonon – IAA – 2023. szeptember 5-én.)