Nyitókép: Anatolij Malcev

Bendarzsevszkíj Anton: zárulnak a Wagner szürkezónás kapui

Infostart / InfoRádió - Zsámboki Zsolt
2023. július 21. 16:07
A jelentések és a videofelvételek tanúsága szerint megérkeztek az orosz Wagner csoport zsoldosai Fehéroroszországba, ahol megkezdték a helyi különleges erők kiképzését, alig három kilométerre a fehérorosz–lengyel határtól. Bendarzsevszkíj Antont, a posztszovjet térség szakértőjét, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatóját kérdeztük.

Jevgenyij Prigozsin június végi puccskísérletét követően hamar egyértelművé vált, hogy az amnesztiában részesülő Wagner nem folytathatja tovább tevékenységét Oroszországban. A zsoldosok három választási lehetőség elé kerültek:

  • leszerelnek,
  • aláírnak az orosz védelmi minisztériummal, és beállnak a hadsereg soraiba,
  • élve az Aljakszandr Lukasenka által felkínált lehetőséggel, Fehéroroszországba települnek.

Arról, hogy a harmadik opciót választóknak pontosan mi lesz a feladatuk, és egyáltalán, ki fogja őket fizetni, kezdetben nem sokat lehetett tudni, jelen állás szerint viszont a legfőbb feladatuk a fehérorosz hadsereg kiképzése, a működésének fejlesztése lesz – mondta Bendarzsevszkíj Anton, emlékeztetve, olyan katonákról van szól, akik megjárták a frontot, nemcsak Ukrajnában, hanem Szíriában, Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban is részt vettek hadműveletekben, szemben a fehérorosz hadsereggel, amely semmilyen harci tapasztalttal nem bír.

Vagyis az 50 ezres hadsereg harcképességének fejlesztése lesz a feladata a 7-10 ezer főre tehető Wagner-erőknek Fehéroroszországban,

amit vélhetően a minszki kormány fog finanszírozni – tette hozzá a posztszovjet térség szakértője.

Jevgenyij Prigozsin közben továbbra is hallat magáról; a minap azt mondta, hogy biztosan nem fogják bevetni a zsoldosokat Ukrajnában. Az Oeconomus szakmai igazgatója szerint a Wagner lehetőségei beszűkültek, hiszen eddig az orosz kormány és az orosz külső hírszerzés koordinációjával működött a „szürkezónában”, vagyis ott vetették be őket, ahol az orosz hadsereg nem tudott hivatalosan beavatkozni. Szolgálataikért pedig részint az orosz kormány, részint az adott állam aktuális hatalma fizetett.

Az orosz védelmi minisztérium által közreadott képen a Wagner katonai magánvállalat harckocsijai egy meg nem nevezett helyen, amint a zsoldoscsoport átadja nehézfegyvereit az orosz védelmi minisztériumnak. MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Most viszont sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, miután kérdésessé vált, hogy ki fogja őket finanszírozni – Moszkva a jelek szerint nem –, ráadásul a katonai eszközeiket is elkobozták, tehát nehéz haditechnika már nincs a Wagner csoport tulajdonában. Erről tanúskodnak azok a felvételek is, amelyeken az látható, hogy zömében teher- és személyautókon érkeztek a zsoldosok Fehéroroszországba, de nincsenek repülőgépek, tankok, páncélozott járművek – jegyezte meg a szakértő, aki szerint emiatt – vélhetően – egy sor olyan helyre nem térhetnek majd vissza, ahol korábban már harcoltak.

"Annak a feladatát fogják ellátni, aki fizet – ez épp most Fehéroroszország –, már amennyiben ezek nem keresztezik az orosz állam céljait" – mondta Bendarzsevszkíj Anton.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bendarzsevszkíj Anton: zárulnak a Wagner szürkezónás kapui
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást