Nyitókép: Wikipédia/Dirk Vorderstraße

Kárpátalján épít fegyvergyárat a Rheinmetall

Infostart
2023. július 13. 14:10
A német hadiipari cég a következő 12 héten belül páncélozott járműveket gyártó üzemet nyit a Beregszászi járásban.

Németország legnagyobb fegyvergyártója ukránokat is kiképez az ország nyugati részén található gyárban készült harckocsik és egyéb páncélozott járművek karbantartására - nyilatkozta Armin Papperger vezérigazgató a CNN-nek.

Azzal érvelt, hogy így az ukránoknak nem kell mindig arra várniuk, hogy az amerikaiak vagy az európaiak segítsenek nekik a következő 10-20 évben.

A cég az év elején a Rheinische Post újságnak arról beszélt, hogy 200 millió eurós (218 millió dollár) értékű harckocsigyár megnyitását reméli Ukrajna földjén, amely évente körülbelül 400 harckocsi előállítására képes.

Papperger az amerikai lapnak most azt mondta, hogy a gyárban a Rheinmetall Fuchs páncélozott szállítókocsiját fogják összeszerelni és szervizelni, licenc alapján. Az üzemet a német cég az Ukroboronprommal, az ukrán állami védelmi cégcsoporttal együttműködve üzemelteti, amely egyben a létesítmény tulajdonosa is lesz. A két vállalat májusban jelentette be, hogy megállapodást kötöttek Ukrajna "védelmi technológiai kapacitásainak" növeléséről.

A Rheinmetall vezére szerint jelenleg egyébként a nagyobb mennyiségű lőszerigény kielégítése nagyobb prioritás, mint az, hogy több tankot építsenek.

A Rheinmetall jövőre 100 000-ről 600 000-re növeli tüzérségi lövedékeinek éves gyártási mennyiségét, és ennek a plusznak a nagy részét Ukrajnába történő szállításra fordítják – mondta Papperger. Hozzátette,

elméletben a Rheinmetall tudná biztosítani az Ukrajnának szükséges tüzérségi lőszer 60 százalékát.

A múlt héten egyébként a német törvényhozás ideiglenesen megállapodott abban, hogy 6 milliárd euró (6,5 milliárd dollár) értékű lőszert vásárolnak a Rheinmetalltól, és ennek egy részét Ukrajnának különítették el, mondta Papperger.

A karpathir.com mindezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a magyar közösség számára aggodalmat keltő lehet a beruházás, hiszen az orosz vezetés korábban kijelentette, hogy minden hasonló létesítmény célpontnak minősül. Így ez nem a munkahelyteremtést jelentheti az ottaniaknak, hanem azt, hogy a Beregszászi járás egy falujának lakói számára sokkal közelebb kerül a háború.