Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Konsztantyin Zavrazsin

Fehéroroszország "be is vetné" a Putyin által odaküldött atomfegyvereket

Infostart
2023. június 13. 18:15
Az orosz elnök korábban azt mondta, megtartja az ellenőrzés jogát, azonban Aljakszandr Lukasenka most nyugtalanító információt közölt.

Az NBCNews arról tudósít, hogy Fehéroroszország megerősítette a területére érkező orosz nukleáris fegyverek létét, de ennél sokkal több is történt: az elnök Aljakszandr Lukasenka közlése szerint "nem haboznának bevetni" a fegyvereket, ha agressziót kell "visszaszorítani".

Ismert, Moszkva rövid hatótávolságú nukleáris fegyverzetet telepített észak-nyugati szomszédja területére, "figyelmeztetendő" a Nyugatot, amely fokozza Ukrajna katonai támogatását.

Lukasenka elnök bejelentése ugyanakkor ellentmond Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi közlésének, mely szerint az ellenőrzést Moszkva megtartja magának a Fehéroroszországba telepített fegyverek fölött.

Az orosz tisztviselők nem is kommentálták azonnal Lukasenka kijelentését.

Lukasenka a tudósítás szerint úgy vélekedik, hogy senki sem szeretne olyan ország ellen harcolni, amelynek atomfegyverei vannak.

A fegyvertelepítés július elejére zárul le.

A taktikai nukleáris fegyverek célja az ellenséges csapatok és fegyverek elpusztítása a csatatéren.

Ukrajnával és Kazahsztánnal együtt Fehéroroszország adott otthont a szovjet nukleáris arzenál jelentős részének, amikor még a Szovjetunió része volt. Ezeket a fegyvereket az 1991-es szovjet összeomlás után, az Egyesült Államok által támogatott megállapodás alapján visszavonták.