Nyitókép: MTI/EPA/Alex Plavevski

Elsőként tudósított Vuhanból a koronavírusról, 3 év börtön után most szabadult

Infostart
2023. május 3. 06:53
Fang Pin az egyik olyan kínai civil újságíró volt, aki videókat osztott meg a pandémia kitörésének epicentrumából.

A férfi 2020 februárjában eltűnt, majd egy titkos tárgyaláson három év börtönre ítélték. Vasárnap jó egészségben szabadult - írja a BBC.

A nagyvilág figyelmét hamar felkeltették videói: az egyiken öt perc alatt nyolc halottas zsákot számolt meg egy kórháznál. Azt mondja, annak a videónak a közzétételét követően bár letartóztatták, de utána szabadon is engedték, később azonban, amikor olyan videót osztott meg, melyben az követeli, hogy a hatalom kerüljön vissza az emberekhez a kormánytól, már nem térhetett vissza.

Szabadon engedését kínai jogvédők üdvözlik, ugyanakkor továbbra is keresik Csang Csant, azt a 39 éves ügyvédet, akit négy év börtönre ítélték 2020 decemberében. Ő ugyanazzal vádolták, mint korábban Fang Pint, illetve másik két vuhanit, Cseng Csiusit és Li Zehuát.

Az ő videóik Vuhan 76 napon át tartó zárlatának valóságát mutatták meg. A Sanghajban élő Csang Csan 2020 februárjában repült Vuhanba, hogy a történtekről tudósítson. A YouTube-on és a Twitteren volt főként aktív: ezeket a platformokat Kínában betiltották, és annak ellenére is készített videókat, hogy a helyi hatóságok megfenyegették.

"Talán lázadó lélek vagyok... Csak dokumentálom az igazságot. Miért ne mutathatnám meg az igazságot?" - mondta egy független filmesnek adott korábbi interjújában.

Röviddel letartóztatása után éhségsztrájkba kezdett, erőszakkal etették, amikor súlya 40 kg alá zuhant. Tavaly decemberben bátyja egy a nő által írt levél fotóit töltötte fel azóta törölt tweetekben. Azt mondta, virágokat rajzolt a borítékra, hogy megnyugtassa az édesanyjukat, aki akkoriban esett át térdműtéten, illetve kemoterápiát is kapott. Hozzátette, hogy a hatóságok jól bánnak vele.

Fangot csendben engedték szabadon, miközben az ország igyekszik kilépni a vírus árnyékéból. A védő intézkedések megszüntetését követően nagy járványkitörés söpört végig az országon,

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az ország 120 ezer halálesetet jelentett a járvány kezdete óta, ezek közel felét 2022. december 8. és 2023. január 12. között.

A számok azonban nem tükrözik a valódi adatokat, a hivatalos kínai narratíva szerint pedig az ország legyőzte a vírust. a civil újságírók által bemutatott valóság jó eséllyel hamar eltűnik a cenzorok munkájának köszönhetően a kínai internetről.

Vuhanban ugyanakkor nem mindenki felejtette el, milyen volt az élet 2020 elején. Egy 31 éves lakos, aki nem kívánta teljes nevét elárulni, azt mondta, hogy nem hallott Fang Pinről, de emlékszik Li Ven-liangra, egy orvosra, aki megpróbálta figyelmeztetni a világot a koronavírusra, majd meghalt, miután elkapta. Li ellen is "pletykák terjesztése" miatt indult nyomozás, bár a helyi hatóságok később bocsánatot kértek tőle.