Nyitókép: Kyodo News/Getty Images

Megkezdődhet a külföldiek kimenekítése Szudánból, ugrásra kész a TEK is

Infostart
2023. április 22. 18:32
A Terrorelhárítási Központ Kartúmban rekedt magyarokért indulhat.

Rövid közleményben tudatták, hogy a Terrorelhárítási Központ csapata a belügyminiszter utasítására indulásra kész, hogy kihozza Kartúmból az ott rekedt magyar állampolgárokat. A közlemény szerint aTEK speciális műveleti egysége a Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár.

A honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában azt mondta: a szudáni helyzet azt tette szükségessé, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával, a Terrorelhárítási Központ részvételével és a Magyar Honvédség kapacitásait kihasználva hazahozzák a magyarokat Szudánból. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: ennek érdekében nagyon nagy figyelemmel követik az ottani eseményeket. "

Szudánban továbbra is rendkívül törékeny és veszélyes a helyzet. Napközben újabb, az országban tartózkodó magyarok jelentkeztek, így mostanra 15-re nőtt a Szudánban lévő honfitársaink száma - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán szombaton este.

A miniszter jelezte, hogy több evakuációs művelet is szerveződik, remélhetőleg minél előbb végrehajthatóvá is válnak.

"Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a térségbeli országokkal és az ENSZ-szel is annak érdekében, hogy minél előbb biztonságban tudhassunk minden magyar embert" - tette hozzá Szijjártó Péter a bejegyzésben.

14 embert már kimenekítettek

Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta, hogy sikerrel véget ért az érintettek evakuálása, ugyanis a percekben megérkezett a hajó az egyiptomi Gurdakába, a fedélzeten tizennégy magyar és tizenkét másik nemzet negyvennyolc állampolgárával, a legtöbbjük amerikai és olasz.

Még ma kezdődhet...

Közben a szudáni hadsereg szerint zajlanak az egyeztetések a külföldiek kimenekítéséről a harcok sújtotta országból, és az összehangolt evakuáció szombaton megkezdődhet, bár az amerikai kormány egyelőre nem erősítette meg a bejelentést.

A szudáni hadsereg szombati közleménye szerint arról egyeztetnek, hogy katonai repülőgépek segítségével menekítenék ki az amerikai, brit, kínai és francia állampolgárokat, valamint diplomatákat az észak-afrikai országból, ahol második hete zajlanak fegyveres összecsapások a hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai milícia között.

A washingtoni idő szerint szombat reggeli bejelentés szerint

a kimenekítés "órákon belül megkezdődhet".

A fegyveres erőket irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornok több ország vezetőjével egyeztetett, akik állampolgáraik és diplomatáik biztonságos kimenekítését kérték - közölte a hadsereg.

Pénteken a hadsereggel szemben álló fegyveres csoport közölte, hogy hajlandó részlegesen hozzájárulni az ország repülőtereinek megnyitásához annak érdekében, hogy az országok légi úton evakuálhassák állampolgáraikat.

Korábban Szaúd-Arábia külügyminisztériuma saját és több "baráti" ország állampolgárainak sikeres evakuálását jelentette be. Jordánia szintén megkezdte állampolgárainak kimenekítését a Szudán keleti részén fekvő Port-Szudán kikötővároson keresztül.

Jun Szok Jol dél-koreai elnök szombaton az ország egyik haditengerészeti egységét vezényelte Szudánba az ott rekedt vagy ott dolgozó dél-koreai állampolgárok kimentésére.

Lloyd Austin védelmi miniszter pénteken megerősítette, hogy a héten a Pentagon előkészületeket tett egy esetleges evakuációra. Korábbi közlések szerint katonákat és felszerelést küldött az Ádeni-öbölben fekvő Dzsibuti haditengerészeti támaszpontjára, hogy szükség esetén segítséget nyújtsanak amerikai diplomaták kimenekítéséhez.

A Fehér Ház ugyanakkor pénteken azt közölte, hogy egyelőre nem tervezik a Szudánban tartózkodó, becslések szerint 16 ezer amerikai állampolgár kimenekítését kormányzati koordinálással. Az amerikai külügyminisztérium pénteken még közleményben üdvözölte, hogy átmeneti tűzszünet született a ramadán muzulmán böjti hónapot lezáró íd al-fitr ünnep idejére. A közlemény egyben sürgette, hogy a felek tárgyaljanak a béke helyreállításáról és hosszú távú tűzszünetről.

Az afrikai országban múlt szombaton kezdődtek harcok a szudáni hadsereg és az RSF között, miután megrekedtek a tárgyalások arról, hogy miként integrálják hadsereg soraiba a félkatonai szervezetet.