Nyitókép: towfiqu ahamed/Getty Images

Krasznay Csaba: fájdalmas csapásokat mérnek az észak-koreai hackerek

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. február 12. 18:07
Az ENSZ jelentése szerint minden korábbinál nagyobb kárt okoztak 2022-ben az észak-koreai kommunista rezsim hackerei. Az InfoRádió által megkérdezett kiberszakértő szerint bár az észak-koreai kiberbűnözők jelentős forrásokhoz juttatják a rezsimet, világviszonylatban eltörpülnek a kiberbőnözői piacon.

Észak-Korea nagyon régi versenyző a kiberbűnözés terén – mondta el az InfoRádiónak Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője. Az ország fő stratégiai ellenfele az Egyesült Államok vagy Dél-Korea, a világ leginkább digitalizált országai, eközben Észak-Koreában nem lehet digitális infrastruktúráról beszélni, így nem tud arányosan fellépni ezen az országok ellen.

Ráadásul Észak-Korea jelentős gazdasági szankciók hatása alatt áll, így korlátozottak a nemzetközi pénzügyi lehetőségei. Éppen ezért, ha egy államilag támogatott hackercsoport illegálisan kriptovalutát szerez, akkor hatékonyan megsegítheti az észak-koreai államháztartást.

Az utóbbi időben Észak-Korea olyan kibertámadásokat végzett, melyek tipikusan a zsarolóvírusokkal összeszedett pénzekről szóltak.

Lehetett hallani olyan támadásokat, amikor stratégiailag fontos helyekről tudtak információkat szerezni. Eközben komoly propagandatevékenységet is folytatnak, mert ezek a csoportok a kibertámadások minden szegmensében megjelenhetnek, függően attól, hogy éppen mi az állam érdeke.

Krasznay Csaba megjegyezte: hat évvel ezelőtt a WannaCry nevű ismert zsarolóvírus, amely fél nap alatt lebénította a világ informatikai rendszereinek egy jelentős részét, szintén Észak-Koreának volt tulajdonítható. Ebben az esetben kimondottan a pénzszerzés volt a cél.

A kutatóintézet vezetője szerint Észak-Korea inkább a "B kategória" első helyezettjei között van a hackerek terén. Ráadásul Észak-Korea stratégiai fontossága globális viszonylatban viszonylag kevésbé jelentős: egy nukleáris hatalom, de a nukleáris képességei korlátozottak, gazdaságilag, politikailag pedig elszigetelt. Ugyanakkor a támadásaik "nagyon fájnak" a megtámadott félnek, főleg egy kiélezett diplomáciai szituációban. Mégsem őket tartják a legveszélyesebbnek ebben a szakmában.

Az észak-koreai hackerek világviszonylatban akár egymilliárd dollár körüli összegre is szert tehettek.

Ez mégsem számít rendkívülinek, mert egy-egy jobban sikerült közönséges zsarolóvírustámadás – amit egyébként jellemzően az orosz ajkú vagy az orosz állammal együttműködő kiberbűnöző csoportoknak tulajdonítanak – egyenként néhány milliárd dolláros bevétellel szokott kecsegtetni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Krasznay Csaba: fájdalmas csapásokat mérnek az észak-koreai hackerek, de nem ők a legveszélyesebbek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást