Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Lemondott a német védelmi miniszter

Infostart
2023. január 16. 11:36
Christine Lambrecht egy ideje már a német média kereszttüzében állt és rengeteg bírálatot kapott.

A The Guardian szerint a német sajtó leginkább azt kifogásolta, hogy az 57 éves miniszter asszony nem volt képes rendbe szedni az ország korábban eléggé elhanyagolt hadseregét. Pedig ehhez még külön 100 millió eurós forrást is elkülönített a berlini kormány.

Bírálói szerint azonban Christine Lambrecht képtelen volt megbirkózni a feladattal, pedig az ukrajnai háború minden korábbinál sürgetőbbé tette a német haderő ütőkepéssé tételét. A sajtó a Lambrecht asszony személyes kudarcaként találata, hogy egy nemrégiben tartott hadgyakorlaton a résztvevő Puma lövészpáncélosok sorra lerobbantak. Bundeswehr legmodernebb harcjárművei elképesztően sokba kerültek. Bár már évek óta rendszerbe állnak a hadrafoghatóságuk mégis eléggé csekély.

A védelmi miniszter asszony népszerűségét szilveszteri videó üzenet sem növelte. Ezen Christine Lambrecht hangját szinte teljesen elnyomják a közelében durrogó petárdák, bár amit mond az sem éppen a helyzethez illő. Miközben megemlíti, hogy Európa közepén egy véres háború dúl, azon örvendezik, hogy a mögötte álló évben mennyi kedves és jóravaló embert ismerhetett meg.

A súlyos népszerűség vesztést az is fokozza, hogy Németországra egyre nagyobb nyomás nehezedik a szövetséges országok oldaláról.

Berlin ugyanis mindeddig vonakodott attól, hogy komolyabb fegyvereket szállítson Ukrajnának.

Legutóbb pedig úgy tűnt: a német vezetés gördít akadályokat az elé, hogy Lengyelország és Finnország Leopárd 2-es tankokat szállítson az oroszok ellen küzdő ukrán hadseregnek. Mivel ezeket a harckocsikat Németországban gyártották, ahhoz, hogy egy harmadik országnak átadják kell Berlin hozzájárulása is.

Christine Lambrecht ezzel kapcsolatban pár napja csak annyit mondott, hogy hozzá még nem érkezett ilyen kérés. Varsóban és Helsinkiben viszont éppen ennek az ellenkezőjét állítják.