Nyitókép: Facebook/Palotás Eszter

Ezt hagyta a magyarokra "végrendeletként" XVI. Benedek pápa

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2023. január 3. 13:02
Szívén viselte a magyarok sorsát – mondta el az InfoRádiónak adott interjúban Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

XVI. Benedek pápa szívén viselte a magyarok sorsát – mondta el az InfoRádiónak adott interjúban Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

"1989-ben ő keresett meg, hogy megköszönje azt, amit a magyarok, meg amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tett Európa újraegyesítéséért. Ez volt az, ami elmélyítette a kapcsolatunkat, az én személyes kapcsolatomat is Benedek pápával. Addig csak levélváltásunk volt, utána találkozásaink személyessé váltak, megadta a sors" – fogalmazott Kozma Imre atya.

Rövid pápasága idejére két találkozásuk esett. 2005-ben Kölnben, 2013-ban pedig a Máltai Lovagrend 900. születésnapjának megünneplésén Rómában. Ez utóbbi a találkozón a segélyszervezeteket is értékelték, és "csodálatos üzenet hangzott el".

"A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a világ máltai szervezeteinek a leghatékonyabb, legsokoldalúbb és legsokszínűbb szervezete, vagyis úgy ítélték meg, hogy a legelseje" – ecsetelte Kozma Imre.

De mi lett ennek a gyümölcse az ő számára és a magyarok számára?

"A Szent Péter Bazilikában én köszönthettem a szentatyát, ez volt XVI. Benedek pápa utolsó nyilvános szereplése a liturgiában. Amikor elmondtam a köszöntőmet, az oltárhoz felmentem, és átadtam egy levelet a szentatyának, amelyben

azt kértem, hogy Mindszenty József bíboros boldoggá avatását jó lenne, ha minél előbb megünnepelhetnénk."

A levéllel kapcsolatban a pápa azt a választ adta, hogy "vigyázzanak Szent István örökségére", és azt kérte Kozma Imrétől, hogy valahányszor Szent István küldetéséről beszél, ne felejtse el hangsúlyozni: Szent István nagysága abban állt, hogy az Isten előtt vállalt felelősséget a magyar nemzetért.

Kozma Imre ezt a gondolatot a pápa "végrendelete" részének is tekinti, megköszönve Benedek pápa életét.

"Mindegyik találkozáskor elmondta, milyen nagy tisztelettel, szeretettel viseltetik ez iránt a nemzet iránt, az ő szeretetében helye van a mi magyar nemzetünknek" – mondta még.

A teljes beszélgetést szombat reggel 9 órakor hallhatja az InfoRádióban (FM 88,1).


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezt hagyta a magyarokra "végrendeletként" XVI. Benedek pápa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást