Nyitókép: MTI/EPA-AAP/Matt Turner

A tavalyi botrány után Novak Djokovic győzelemmel tért vissza Ausztráliába

Infostart / MTI
2023. január 3. 17:28
A korábbi US Open-győztes Danyiil Medvegyevnek nem kellett teljes meccset játszania az adelaide-i nyitófordulóban.

A huszonegyszeres Grand Slam-bajnok győzelemmel nyitott az adelaide-i kemény pályás tenisztornán.

Novak Djokovic tavaly januárban a melbourne-i reptéren, egy elkülönített szobában várakozott arra, hogy beengedjék Ausztráliába. A versenyző végül nem indulhatott a tavalyi év első GS-tornáján, mert nem tudta és nem is akarta bizonyítani, hogy beoltották koronavírus ellen.

Mivel hamis adatokat is szolgáltatott, nemcsak a beutazást tiltották meg számára, hanem három évre kiutasították az országból. Ausztrália azonban időközben hatályon kívül helyezte az oltottsági kötelezettséget, az illetékes hatóságok pedig megváltoztatták korábbi döntésüket, és

mégis adtak vízumot Djokovicnak.

A versenyző novemberben jelentette be, hogy megkapta az ausztrál hatóságoktól a beutazási vízumot, így indulhat az év első Grand Slam-tornáján. A 35 éves szerb sztár idén kedden csak öt játékot veszített a francia Constant Lestienne ellen, aki 65. a világranglistán.

A korábbi US Open-győztes Danyiil Medvegyevnek nem kellett teljes meccset játszania az adelaide-i nyitófordulóban, ugyanis az olasz Lorenzo Sonego a második szettben karsérülés miatt feladta a találkozójukat.

Eredmények

férfi torna (642,7 ezer dollár összdíjazás)

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Djokovic (szerb, 1.)-Lestienne (francia) 6:3, 6:2

Medvegyev (orosz, 3.)-Sonego (olasz) 7:6 (8-6), 2:1-nél Sonego feladta Sinner (olasz, 6.)-Edmund (brit) 6:3, 6:2

Hacsanov (orosz, 8.)-Cachin (argentin) 6:2, 6:4

Shapovalov (kanadai, 7.)-Hijikata (ausztrál) 2:6, 6:4, 6:3

Korda (amerikai)-Murray (brit) 7:6 (7-3), 6:3

Bautista Agut (spanyol)-Rubljov (orosz, 4.) 4:6, 6:3, 6:4

női torna (826,8 ezer dollár összdíjazás)

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Cseng (kínai)-Kontaveit (észt, 6.) 6:1, 4:6, 7:6 (9-7)

Vondrousova (cseh)-Alekszandrova (orosz, 8.) 4:6, 6:3, 6:2

Azarenka (fehérorosz)-Kalinyina (ukrán) 7:6 (11-9), 7:6 (7-5)

Liu (amerikai)-Hon (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:3

Cirstea (román)-Golubic (svájci) 6:0, 7:6 (7-1)

Ostapenko (lett, 7.)-Ka. Pliskova (cseh) 6:1, 6:3

páros, nyolcaddöntő

Asia Muhammad, Taylor Townsend (amerikai, 6.)-Babos, Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia) 5:7, 6:2, 10-2 - döntő rövidítés