Nyitókép: Varga Judit/Facebook

Varga Judit a brüsszeli határozatról: „Jó irányba haladunk”

Infostart
2022. szeptember 18. 12:53
Az igazságügyi miniszter azt írja, „sűrű nyár után sűrű ősz következik”. Fürjes Balázs szerint Magyarország megkapja az uniós források teljes egészét.

Amint azt korábban az Infostart is megírta, Johannes Hahn költségvetési biztos ismertette az Európai Bizottság Magyarország elleni mechanizmusról szóló döntését.

A bizottság három magyar operatív program 65 százalékának elvonását javasolja, ez összesen 7,5 milliárd euró veszteséget jelentene, ez a harmada a Magyarországnak járó kohéziós pénzeknek. A büntetés élesítéséről a tagállamok kormányainak kell szavaznia. Az Európai Tanács szakminisztereinek ugyanakkor azt javasolja bizottság, hogy november 19-ig még várjanak a döntéssel, mert addig a magyar kormány érdemi reformokat hozhat.

Az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokat vezető Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon posztolt a döntéssel kapcsolatban.

„Jó irányba haladunk” – írja.

Az ellenzék reakciójáról itt írtunk:

A miniszter úgy látja, „a bizottság is elismerte, hogy az elmúlt időszakban a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások során sok területen értünk el közösen pozitív eredményeket”.

Azonban a munkának nincs vége: „sűrű nyár után sűrű ősz következik”.

Fürjes Balázs is posztolt a témában. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szerint „Magyarország megkapja, ami megilleti”.

Úgy látja, „a kormány sikeresen képviselte a nemzeti érdekeket, Brüsszelben végül csak felülkerekedik a józanság. Magyarország megkapja a jogos jussát, az uniós forrásokat. Ehhez pusztán az kell, hogy teljesítsük saját, tárgyalások alapján önként tett vállalásainkat.”

Azt írja, h a kormány teljesíti, amit vállalt, „akkor megkapjuk a minket jogosan megillető uniós források teljes egészét”.