Nyitókép: Stefan Dinse/Getty Images

Szénbánya újraindításával enyhítenék a gázkrízist Ausztriában

Infostart
2022. június 21. 15:50
Az ország gázellátásának 80 százaléka Oroszországból jön – illetve jött.

Válságtanácskozást tartottak vasárnap este az osztrák kormány illetékesei, ugyanis ötödik napja a szokásos gázmennyiség mindössze felét szállítja Ausztriának az orosz Gazprom. Moszkva technikai okokra hivatkozik, nevezetesen egy Siemens turbina kiesésére. Bécsben azonban úgy ítélik meg, hogy politikai döntésről van szó, ezért Ausztriának, amelynek gázellátását 80 százalékig eddig Oroszország biztosította, hosszútávú intézkedéseket kell hoznia a gáz- és kivált az orosz gázfüggőség csökkentésére – írja a Népszava.

A legfontosabb döntés a stájerországi szénerőmű reaktiválására vonatkozik. A Graz melletti Mellachnál lévő óriási bányát, amely a nagyváros energiaellátását is biztosította, környezetvédelmi megfontolásokból 2020-ban zárták be, újbóli megnyitásának feladata az országos ellátásért felelős energiaművek, a Verbund feladata. Az erőmű feltámasztásához a bányászatot is be kell indítani. A munka több hónapot vesz igénybe, az üzem startjára csak akkor kerül majd sor, ha az orosz gáz szállítása teljesen megszűnik,

a lépéssel 70 százalékra enyhül a függés az orosz gáztól.

Leonora Gewessler energiaügyi miniszter jelezte, hogy a szállított gáz csökkenése ellenére folyik a gáztárolók feltöltése. A tartalék jelenleg 41,98 százalékos, ami jelentős emelkedés a márciusi 12 százalékhoz képest, a feltöltést az OMV energiacégnek sikerült az átmeneti árcsökkenés idején elvégeznie. Mindazonáltal az októberi-márciusi téli szezon biztosságos ellátásához 80 százalékos töltöttségre lesz szükség. Az osztrák óriásvállalat, amely 31 százalékig állami tulajdonban van, két szerződéssel kapcsolódik az orosz gázszállítóhoz, az évi 60 terrawattórás szállítmány a szlovák határ közelében lévő, alsó-ausztriai Baumgartenig fut, a 40 terrawattórás rendszer Lubminig tart, az Északi Áramlat végződéséig, ahonnan az OMV főleg Németországot, s kisebb mennyiségben Ausztriát látja el – írja a lap.

A válságtanácskozáson határoztak, hogy a nem orosz forrásból gázt vásárló cégek beszerzését, önálló készletek tárolását 100 millió euróval támogatja az állam. Folynak a tárgyalások a meghatározó jelentőségű energiavállalatokkal, ezek egymás közötti gázcserekereskedelmének a kialakításáról.