Wagner Péter szerint a NATO alapvetően az Egyesült Államok kérésére, a vele való szolidaritásvállalás miatt vett részt az afganisztáni misszióban, a befejezéséről is végül az amerikaiak döntöttek, és az észak-atlanti szövetség csak követte őket. A szakértő úgy véli, a világ csendőre típusú kritika, amellyel sokszor illetik Amerikát, mára túlzó, ugyanis a tengerentúli nagyhatalom Donald Trump, de már Barack Obama elnöksége alatt is – Kína megerősödésével párhuzamosan – keresi a „visszavonulás” területeit, és ez a politikai beszédekben, a döntésekben és a stratégiai dokumentumokban egyaránt nyomon követhető.
"Ennek a nagy puzzle-nek az eleme az afganisztáni és szíriai kivonulás, vagy akár az iraki és európai csapatcsökkentés" – magyarázta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.
Wagner Péter szerint
az Egyesült Államok egyértelműen kudarcot vallott Afganisztánban, miután nem tudta a céljait elérni.
Mára azt látják, hogy fölöslegesen vannak jelen az amerikai katonák.
„Ami zavaró, hogy amikor 2001-ben bevonultak, ezt kvázi dühből tették, hiszen megtámadták őket, de közben nem voltak világos koncepciók, hogy mit is akarnak elérni Afganisztánban” – mondta a szakember, és arra emlékeztetett, a Bush-adminisztráció még demokratizálásról és államépítéséről beszélt, ehhez azonban sem az eszköze, sem a figyelme, sem pedig az akarata nem volt meg az Egyesült Államoknak. „Lehet, ha fordítottak volna erre kellő energiát, akkor sem sikerült volna bármit is elérni, hiszen Afganisztán valóban egy nagyon komplex, elmaradott ország, és több száz évet kellett volna ugrani” – tette hozzá.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa szerint arra sincs igazán jó válasz, hogy vajon minek kellett volna történnie, hogy most egy sikertörténetről lehessen beszélni. Amerika 2001-ben abban a tudatban vonult be Afganisztánba, mint akinek nincs ellenfele a világon, és hogy alig egy hónapos előkészítést követően meg tudnak szállni egy országot, ami még csak tengerrel sem határos. Mindez valóban az Egyesült Államok szuperhatalmát jelezte, csak
sokkal könnyebb megdönteni egy rezsimet, mint aztán kezdeni is ott valamit
– tette hozzá Wagner Péter, aki szerint lehet, hogy meg kellett volna állni, azt mondva, hogy „kérem, megdöntöttük a tálibokat, felszámoltuk az al-Kaidát, és jöjjenek vissza a hadurak”, mint korában. A mindig is hirdetett amerikai felelősségvállalásban – hogy ők segítenek az embereknek, a nők, a gyerekek és a demokrácia ügye az első – nagyon minimalista hozzáállás lett volna, és megütközést kellett volna.
„Az Egyesült Államok kvázi ellenfél nélkül tehetett bármit a világban, és terjesztette a demokráciát. Azt voszont senki sem tudja, mi kellene ahhoz, hogy a térségben stabilitás legyen. Amit most próbál a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok elérni, az láthatóan kudarcot vallott – ismételte meg Wagner Péter –, miután
a több ezer milliárd dollár befektetés és több tízezernyi nyugati katona ellenére a tálibok egyre inkább teret nyernek."
Wagner Péter szerint ha a nemzetközi közösség, különösen az Egyesült Államok fel tudná adni az egyének jogaihoz kötődő elvárásait, feltételét, és szigorúan reálpolitikai szempontból nézné Afganisztán helyzetét: akár a tálibok is kaphatnának egy esélyt, nyilvánvalóan azzal az elvárással, hogy számolják föl a terrorizmust és gátolják meg az esetleges migrációs hullámot.
„Az afgánok ugyanis akkor menekülnek el, ha harcok vannak” – számuk jelenleg több mint egymillióra tehető Pakisztánban és Iránban, ami még nőhet a polgárháború elhúzódásától függően. A szakember hozzátette: a legfrissebb amerikai becslések 6-8 hónapot jósolnak még az afgán kormánynak.