Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz

A görögök már használják is a vakcinaigazolványt

Infostart
2021. február 23. 10:20
Az athéni kormány célja az, hogy megkönnyítse az országok közötti utazást, és így megmentse a nyári turistaszezont. Ehhez azonban csupán a görög bevezetés kevés lesz.

A görög kormány is abban bízik, hogy az egész Európai Unióban megkönnyítik majd a koronavírus ellen már beoltottak utazását. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök már be is nyújtotta az erre vonatkozó görög javaslatot európai szinten. A lényege, hogy az igazolvány ne a diszkrimináció, hanem az engedmények eszköze legyen, magyarázta az Euronewsnak Kiriákosz Pierrakakisz digitális politikáért felelős miniszter.

A görögök elképzelése szerint

maradna a határokon a teszt bemutatásának és a karanténba vonulásnak a lehetősége, de akit már beoltottak, azt korlátozások nélkül be lehetne engedni.

„Egyfajta gyors sávot lehetne kialakítani a reptereken, a beoltottak ide állhatnának” – jegyezte meg a miniszter.

A vakcinaigazolványok rendszere az országban péntek óta működik, hétfő reggelig 55 ezeret állítottak ki, olyan embereknek, akik már az oltás mindkét dózisát megkapták. A széles körű felhasználáshoz azonban még sok problémára kell választ találni:

A gyakorlati kérdések mellett vannak technológiai gondok is.

Például az, hogy az egyik országnak el kell ismernie a másik ország igazolványát. Az pedig jogi kérdés, hogy pontosan mit kell írni az igazolványra – összegezte a Euronews tudósítója.

A görög megoldási lehetőség iránt több ország is érdeklődik – olyannyira, hogy Izrael és Görögország meg is egyezett arról, hogy kölcsönösen beengedik egymás vakcinával beoltott turistáit –, a közeljövőben bilaterális megállapodások születhetnek az igazolvány külföldi használatáról. Az ötletet már támogatta Portugália is – melyet most viszont a veszélyesebb, brazil vírusvariáns sújt. Franciaország viszont hevesen ellenzi az elképzelést.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!