Nyitókép: MTI/EPA/Anatolij Malcev

Határozottabban lépett fel a tüntetők ellen az orosz hatóság

Infostart / InfoRádió - Pusztai Balázs
2021. február 1. 16:04
Több mint ötezer embert vettek őrizetbe a hatóságok Oroszországban az Alekszej Navalnij letartóztatott ellenzéki politikus támogatására megtartott, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseken vasárnap. Az eseményekről Bendarzsevszkij Antont, a térség szakértőjét kérdezte az InfoRádió.

Az elmúlt húsz évben nem volt példa Oroszországban a most vasárnapihoz hasonló tömeges letartóztatásokra, vagyis a hatalom láthatóan minél keményebben próbál fellépni a tüntetőkkel szemben, kedvüket véve a sorozatos akcióktól, illetve, hogy nehogy olyasmivé nőjön ki az egész folyamat, mint a belorusz tüntetések voltak – magyarázta az InfoRádiónak a posztszovjet térség szakértője. Mindennek ellenére Navalnij stábja és hívei azt tervezik, hogy a tüntetéseket rendszeresíteni fogják. Bendarzsevszkij Anton megjegyezte: jelzésértékű – és azt célozhatja, hogy a későbbiekben senki sem vegyen részt hasonló megmozdulásokon –, hogy

legalább 80 újságírót sem kíméltek, hiába viseltek megkülönböztető mellényt a tüntetésen.

A szakértő megismételte, a fenti események, hasonlóan Fehéroroszországhoz, Oroszországban is várhatóan a társadalom megosztottságához fognak vezetni. Emlékeztetett, amikor az elmúlt év augusztusában kezdetét vették a belorusz tüntetések, az orosz médiában még azt lehetett olvasni, „lám–lám, Oroszországban egészen civilizált a rendőri hatalom ahhoz képest, hogy Fehéroroszországban a tüntetőket megverik és letartóztatják, és itt még nem tartanak Oroszországban.” Mára azonban úgy tűnik, mégis, miután Moszkvában nem látják más eszközét annak, miként lehetne megállítani a folyamatot. Ráadásul Fehéroroszországban egy konkrét esemény, az elnökválasztás eredményei váltották ki a tüntetéshullámot, miközben Oroszországban hasonló politikai esemény csak ősszel várható, a parlamenti választások idején.

A legutóbbi felmérések Alekszej Navalnij támogatottságát körülbelül 20 százalékra teszik,

ami meglehetősen nagy ugrásnak tekinthető, miután 2019-ben még csak 10 százalék állt mögötte. Vagyis a jelek szerint sokat nyomott a latba a nemzetközi ismertsége, valamint a megmérgezése is. Ráadásul a felmérés még a putyini palotáról szóló egy órás videó megjelenése előtt készült, ami miatt a Kreml maga is magyarázkodásra kényszerült, további támogatókat biztosítva az ellenzéknek. És vélhetően Navalnij stábjának is ez a célja, megmutatva azt, hogy létezik az ellenzék Oroszországban – tette hozzá Bendarzsevszkij Anton. Arra számít, hogy az elégedetlenek száma növekedni fog, annál is inkább, mert a koronavírus-járvány miatt sok a korlátozás, miközben az életszínvonal és a gazdasági körülmények romlanak.

Szélsőségesen nacionalista?

A szakértő az InfoRádió kérdésére végezetül az Alekszej Navalnijt ért szélsőjobboldali vádakra is kitért. Mint mondta, ezek leginkább a hatalom részéről érkeznek, próbálva fogást találni az ellenzéki vezetőn, miszerint 10 évvel ezelőtt részt vett szélsőjobboldali tüntetéseken, miközben Navalnijt maga soha nem mondott semmit, ami a szélsőjobboldali ideológiát erősíttette volna. Az tudható, hogy nemzeti érzelmű, de a legfőbb programja Putyin és a korrupció ellen szól, aminél jelenleg nincs is többre szüksége, mert ezek azok a pontok, amivel népszerűséget tud szerezni magának. „Ennél többet nem is igazán tehet” – zárta szavait Bendarzsevszkij Anton.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Anton Bendarzsevszkij az oroszországi tüntetésekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást