Nyitókép: -

Földrengés: „csengő frász” uralkodott el Horvátországon – képek

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. december 30. 11:29
Félnek Horvátországban az újabb földrengésektől – mondta az InfoRádiónak az Eszék mellett élő újságíró, Hordósi Dániel. A keddi nagy erejű földmozgásnak több halálos áldozata van, a Zágrábtól 46 kilométerre fekvő Petrinja városközpontja pedig romba dőlt. Szakértők szerint biztosan várhatók utórengések. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság két nagyobb kárbejelentést kapott a természeti katasztrófa után.

Nagyon megijedtek, amikor kedd délután 1 óra körül megremegett a föld – mondta az InfoRádiónak Hordósi Dániel. Mint fogalmazott, először arra lettek figyelmesek, hogy zörögnek a poharak a szekrényben, de hirtelen nem tudták mire vélni a történteket, hiszen korábban még nem tapasztalat hasonlót.

Az újságíró szédülésként, rosszullétként írta le az átélteket, ahogyan a vele egy háztartásban élők is, ebből sejtették, hogy másról lehet szó, így végül mindannyian az utcára siettek. A nagy erejű rengést később egy kisebb is követte, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy ismét megijedjenek – tette hozzá.

Petrinja, 2020. december 29. Késő este is folytatják a romok eltakarítását Petrinjában, miután kora délután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban. A természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek is. Huszonhat sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos. MTI/EPA/Antonio Bat

A rengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, Petrinja városában volt, ahol haláleset is történt, és nagyon komoly károk keletkeztek az épületekben. Az ország középső területén fekvő településen a keddig nagy erejű földmozgást reggel már egy kisebb is megelőzte, ennek köszönhetően – vélhetően – a lakosok jobban fel voltak készülve, ennek is köszönhető, hogy nem történt még nagyobb baj – vélekedett Hordósi Dániel.

Petrinja, 2020. december 29. Egy épület romjai Petrinjában, miután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban. MTI/AP

A károk elhárításában a katasztrófavédelem és a tűzoltóság mellett a hadsereg is bekapcsolódott, és a helyszínre látogatott a horvát kormányfő, illetve az államfő is. A helyi tudósítások alapján szinte alig maradt ép épület a város főutcáin. Nagyon sokaknak kellett elhagyniuk a szülőföldjét, ugyanakkor nem mindenkit kellett evakuálni, miután az újabb építésű házak megőrizték az állapotukat.

Petrinja, 2020. december 29. Katonák takarítják a romokat Petrinjában 2020. december 29-én, miután 6,3 erősségű földrengés volt Közép-Horvátországban. MTI/EPA/Antonio Bat

Az újságíró megjegyezte, miután a koronavírus miatt a legtöbb horvátországi szálloda üresen áll, született egy olyan kezdeményezés, hogy

ingyen és bérmentve befogadják a Petrinja és környékbeli fedél nélkül maradt lakosokat.

Emellett a közösségi médiában is rengeteg ajánlást látni, tehát mindenki segíteni szeretne. Mint ismert, Horvátországban – a pandémia miatt – a megyék elhagyása szigorú feltételekhez kötött, azonban a válságstáb a keddi napon bejelentette: a földrengésben érintettek engedély nélkül elhagyhatják a lakóhelyüket. A elhagyási kormányrendeletet később az egész országra felfüggesztették.

Bár vélhetően Horvátország túl van a nehezen, utórengések még előfordulhatnak,

ezért úgymond egy „csengő frász” uralkodik az országban, és ha bármi megmozdul, mindenki azt hiszi, hogy földrengés van, tehát a jelek szerint van félelem – tette hozzá Hordósi Dániel.

Magyarországon is történtek károk

A keddi horvátországi rengést követően a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságához is több száz bejelentés érkezett. Szerencsére ezek zöme nem járt kárbejelentéssel – közölte Mukics Dániel szóvivő.

Pécsen egy társasháznak a kéménye dőlt le, károsítva az épület tetőszerkezetét. A Zala megyei Lentiben egy családi ház kéménye omlott le, szintén megrongálva a tetőszerkezetet. További négy bejelentés pedig hajszálrepedésekre vonatkozott, amiket Baranya megyében észleltek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Földrengés: „csengő frász” uralkodott el Horvátországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyaroszágon is történtek károk – Mukics Dániel szóvivő, BM OKF
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást