Nyitókép: SHAWN THEW

Váratlanul borús jóslatokkal állt elő Bill Gates a koronavírus-járványról – videó

Infostart
2020. december 15. 09:38
A Microsoft-alapító milliárdos üzletember szerint a következő 4-6 hónap lesz a pandémia legrosszabb időszaka.

A Bill Gates alapítványa által támogatott IHME szervezet előrejelzése 200 ezer többlethalálozást vetít előre. Amennyiben azonban betartjuk a járványügyi előírásokat, például a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozóan, akkor ezeknek a halálozásoknak a jelentős része elkerülhető – tette hozzá.

Bill Gates bevallotta, hogy arra számított, hogy az Egyesült Államok hatásosabban veszi fel a harcot a koronavírus ellen. Ugyanakkor sokkal halálosabb is lehetne, mint amilyen jelenleg, vagyis nem a legrosszabb forgatókönyv következett be – idézte a Portolio a szavait.

„Az azonban meglepett engem is, hogy az Egyesült Államokban és az egész világon a globális járvány gazdasági hatásai sokkal nagyobbak voltak, mint azt 5 évvel előrejeleztem.”

Mindemellett a világ egyik leggazdagabb emberének várakozásai szerint 2021 nyarán térhetünk vissza a normális életünkhöz, egy-két kivételtől eltekintve. Az újrafertőzés veszélye azonban egészen 2022 elejéig fennállhat – magyarázta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!