Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Varga Judit: nem Magyarországé és Lengyelországé a felelősség

Infostart
2020. november 18. 08:22
A BBC HARDtalk című műsora több mint húszperces interjút készített a magyar igazságügyi miniszterrel az Európai Unióban Budapest és Varsó vétója kapcsán kirobbant vitáról.

Varga Judit a Facebookon osztotta meg a BBC műsorának adott interjúját az általa legfontosabbnak tartott pontok kiemelésével.

Az igazságügyi miniszter azt írja, „sajnálom, hogy a Európa talán legismertebb és legnézettebb politikai műsorában 24 perc alatt is csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta: CEU, civiltörvény, index.hu, haldokló sajtószabadság, beteg demokrácia stb. Annak viszont örülök, hogy az interjú segítségével sok európai barátunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogállamiság leépítéséről szőtt brüsszeli narratíva álságos és hamis.”

Mások mellett azt is kiemelte, hogy „bármilyen hangerőn is kiabálják, bármennyiszer ismétlik is el, hogy Magyarország és Lengyelország akadályozta meg a történelmi megállapodást, a valóság ezzel szemben az, hogy azoké a morális felelősség, akik az uniós szerződéseket megkerülve, ideológiai okokból át akarják írni a 27 uniós állam-és kormányfő egyhangú júliusi megállapodását.”