Nyitókép: Pixabay.com

Szakértő: igencsak fel kell kötnie a nadrágot annak, aki utazást tervez

InfoRádió
2020. július 28. 07:55
A legtöbb európai ország szigorított a járványügyi intézkedésein, a holland turisták például tömegével hagyják el Horvátországot – hívta fel a figyelmet az InfoRádió turisztikai szakértője.

Az elmúlt időszakban – szinte valamennyi ország szabályozását vizsgálva – megfigyelhető, hogy

egyre-másra szigorítások jellemzik a határpolitikát,

illetve a turisztikai célú utazásokat bizonyos államok polgáraival szemben, ugyanakkor ez nem egységes – fogalmazott Kiss Róbert Richard, példaként említve a holland turistákat, akik tömegével hagyják el Horvátországot, miután karanténkötelezettséget rendelt el az oda utazókkal szemben Amszterdam.

Mindeközben a TUI, Európa legnagyobb utazási irodája sorra lemondta a Spanyolországba irányuló szervezett útjait, amelyek alól csak a beleári- és kanári-szigeteki turnusok kivételek. Az Egyesült Királyság pedig egyenesen karantént vezetett be a spanyolországi területekről érkező turistákra, illetve azokra, akik onnan hazatérnek.

Az InfoRádió Világszám című utazási magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetője hozzátette, az fentieken kívül is tapasztalhatók további intézkedések, így például az észtek az osztrákokkal szemben is szigorítást vezettek be.Tehát, szinte nincs is olyan ország, ahol ne vizsgálnák felül az aktuális egészségügyi előírásokat, emiatt pedig a turisztikai célú határátlépéseket.

Mint fogalmazott,

igencsak fel kell kötnie a nadrágját annak, aki utazást tervez, főként, ha adott esetben több országot is érintene.

Hogy vajon a magyar turisták mikor számíthatnak Horvátországban a hollandokéhoz hasonló szigorításra, Kiss Róbert Richard úgy fogalmazott: az egészségügyi intézkedésekről az egészségügyi hatóságok, illetve az országos tisztifőorvos tud bármilyen érdembeli nyilatkozatot tenni, hiszen neki, illetve az operatív törzsnek, valamint a kormánynak kell megítélnie a helyzetet, hogy mikor lesz akkora a kockázat már, hogy egy országot a sárga, esetleg a piros zónába tesz. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ez bármikor bekövetkezhet, így, aki külföldi utazást tervez, annak számolnia kell azzal, hogy

akár karanténkötelezettség várhat rá hazaérkezéskor

– ismételte meg.

Tesztek, árak

A turisztikai szakember az InfoRádió kérdésre arra is kitért, hogy a koronavírustesztek árazása országonként nagyon eltérő lehet, és mások a hozzájutási lehetőségek is, amennyiben valaki külföldön szeretné teszteltetni magát. Kiss Róbert Richard megjegyezte, például korábban, amikor a kormányrendeletben ugyan már szerepelt, de a külügy részéről még nem volt biztos, hogy Törökország és Egyiptom piros besorolást kap, Ankara azt tervezte, hogy 15 eurós teszteket kínál majd a turisták számára, amelyekkel – jól időzítve – a karantént is el lehetett volna kerülni. Végül ebből azért nem lett semmi, mert szervezett utazás oda jelenleg nem bonyolítható, miután a nem javasolt kategóriába sorolta Törökországot a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Ugyanakkor, ha valaki magánúton mégis piros besorolású országba utazik, akár biztosítás nélkül is, mert például lefoglalt szállása van, amit nem tud lemondani, az nyilvánvalóan az egyéni kockázata, viszont adott esetben kettő darab, 48 órán belül elvégzett negatív teszttel kiválthatja a karantént, amennyiben hazaérkezett. De ez biztosan olyan felkészültséget és utánjárást igényel, ami egy átlagos turista esetében nem egy elvárható dolog – tette hozzá Kiss Róbert Richard.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyaralás külföldön – szigorodtak a szabályok – Kiss Róbert Richard
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást