Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Egészen új szintre emelkedtek az összeesküvés-elméletek

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2020. május 25. 20:20
Az Egyesült Államok is kezdi kihívóként kezelni Kínát, a két nagyhatalom között a koronavírus miatt kibontakozott vita is ezt mutatja – mondta az InfoRádióban Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője.
Az amerikai–kínai feszültség nagyon is valós, azonban nem most kezdődött

– jelentette ki az InfoRádiónak Salát Gergely sinológus. Kiemelte akkor indult ez, amikor a tengerentúli elit ráébredt, Kína valóban nagyhatalmi riválisa, kihívója az amerikai dominanciának. Azóta minden, ami látható - kezdve Donald Trump kínai ellenes megnyilvánulásai 2016-tól, akár a jelenlegi „szuper baj”, a koronajárvány eredetével kapcsolatban, vagy például Vang Ji kínai külügyminiszter azon kijelentése, miszerint Amerikában egy politikai vírus ütött föl a fejét -, mind-mind az említett tényre vezethető vissza.

Mint mondta, az összeesküvés-elméletek nem újkeletűek, és már a koronavírus előtt is léteztek. Ami viszont újdonság, hogy ezeket

a legmagasabb szintről is terjesztik.

Korábban ez az internetes kommentelőkre volt jellemző, manapság azonban amerikai kormányzati tisztviselők szájából is elhangzanak, ahogyan persze a kínaiak is beszállnak abba, hogy teljesen megalapozatlan és igazolhatatlan feltételezéseket adnak elő tényként.

Salát Gergely megjegyezte, nyilvánvalóan soha nem fog kiderülni például, hogy a vuhani labornak volt-e köze a koronavírus elszabadulásához, de szerinte az egyszerűbb magyarázat az lenne, hogy nem. Hiszen, mint rámutatott, a vélhetően ezt eredményező állat-ember interakciók, amelyek korábban nem léteztek, az emberi tevékenység kiterjesztésével egyre gyakoribbak, ennek köszönhetően pedig könnyebben felütik a fejüket új vírusok, és nem kell ahhoz titkos laboratórium.

„Egy ország, egy rendszer”

A pekingi kormányzat által tervezett nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatban kifejtette: bár a hongkongi alkotmány 1997-es megszületése óta előírja, miután visszacsatolták a város a Kínai Népközársasághoz, hogy létre kellene hoznia egy saját nemzetbiztonsági törvényt, ezt azóta is, főként a lakossági tiltakozások miatt, elmulasztotta.

Az akár még az ezen elfogadásra kerülő törvény elsősorban azoknak a „problémáknak” a kezelését hivatott szolgálni, amiket a központi irányítás Hongkongban lát, miszerint „egyes elemek aláássák Peking hatalmát”, és az elszakadás mellett agitálnak. Ennek révén viszont

büntethető lesz sok olyan cselekmény, amire az elmúlt évben bőven sor került

– hívta fel a figyelmet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője.

Mint arról az Infostart beszámolt, vasárnap több százan vonultak utcára, tiltatkozva a döntés ellen. Az ellenzék véleménye szerint az új törvénnyel Peking az „egy ország, két rendszer” elve helyett az „egy ország, egy rendszer” elvét alkalmazza a különleges közigazgatási területre.

Salát Gergely kedd este 6-tól az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
USA–Kína – Salát Gergely sinológus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást