Nyitókép: MTI/EPA/Omer Messinger

Semmit nem bíznak a véletlenre a németek és osztrákok

Infostart
2020. április 24. 12:52
Mind Ausztriában, mind Németországban a kormányzat apró lépéseket tett az élet fokozatos újraindítása érdekében. Mindez nem jelenti azt, hogy minden visszatért volna a korábbi kerékvágásba, óvatos döntésekkel próbálják megakadályozni azt, hogy a koronavírus-járvány ismételten felfusson.

Bár nagyon kevés idő telt el, de a meghozott lépéseknek már részben látszanak az eredményei – írja az Origo.

Óvatosan indítottak a németek

Németországban hétfőtől a 800 négyzetméternél kisebb alapterületű boltok, valamint alapterülettől függetlenül a könyvesboltok, autószalonok és bicikliboltok nyithattak meg. Kinyitottak emellett a könyvtárak és az egyetemek is, de ott csak vizsgákat lehet tartani, esetleg laborkutatásokat lehet végezni.

Angela Merkel ugyanakkor továbbra is ébreségre és fegyelmezettségre figyelmeztet.

Németországban a hatóságok szerint az új típusú koronavírus úgynevezett reprodukciós rátáját (R0) sikerült 1,0 alá csökkenteni, vagyis a fertőzöttek fejenként átlagosan egynél kevesebb embernek adják át a kórokozót.

Ez egy idő után a járvány megszűnéséhez vezet, ha így marad.

Azonban „még messze nem vagyunk túl a nehezén”, és védőoltás hiányában sokáig tart még a járvány – tette hozzá a német kancellár.

Időközben egyre több német tartományban vezetnek be maszkviselési kötelezettséget a koronavírus-járvány miatt, kedden Baden-Württemberg, Hamburg és Schleswig-Holstein is így döntött, abban bíznak, hogy ezzel segítik az élet újraindulását. De van, ahol fagylaltnyalási különrendelet alkottak.

Az új fertőzöttek száma a március végi 7 ezer körüli értékről április 20-ra 1500 alá csökkent.

Nem kapkodnak az osztrákok sem

Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása – jelentette be Sebastian Kurz kancellár egy héttel azután, hogy Ausztriában is megkezdődött az élet lassú, fokozatos újraindítása. „Jó úton vagyunk”, az óvintézkedések hatásosak, vélekedett. A hétvégén száz alá csökkent az új fertőzöttek számának napi növekedése, és ez nemcsak Európában, hanem világviszonylatban is a legjobb eredmény – tette hozzá (azóta 50 és 100 között mozog)

A folytatással kapcsolatban úgy fogalmazott: „annyi szabadságot kell adni, amennyi lehetséges, és annyi korlátozást kell érvényben hagyni, amennyi szükséges”. Kifejtette: fokozatosan, óvatosan folytatják az ország újranyitását, és folyamatosan figyelik a koronavírus terjedésével kapcsolatos számokat, hogy

szükség esetén „behúzhassák a vészféket”.

A kancellár felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az enyhítések bevezetésével folyamatosan nő az egyének felelőssége is.

Az újranyitás részleteit ismertetve azt mondta: kedden kinyitottak a kisebb üzletek, május elsején pedig valamennyi üzlet újranyithat, és a szolgáltatások, így többek között a fodrászatok is fogadhatják a vendégeket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szájmaszkot kell viselni, és be kell tartani a kötelező távolságot.

Hogyan tovább?

Az iskolákban május 4-től megkezdődik az érettségire, illetve a záróvizsgákra való felkészülés, május közepétől pedig az alsóbb iskolai osztályokban is folytatódhat a tanítás, de ennek részleteiről később tájékoztatnak. A vendéglátóhelyek május közepén nyithatnak, de a munkatársaknak szájmaszkot kell viselniük. A templomokban május 15-től tarthatnak miséket, istentiszteleteket. Az április végéig érvényben lévő kijárási korlátozások esetleges meghosszabbításáról később döntenek majd.

Kurz leszögezte, hogy a határellenőrzések megszüntetése, illetve az utazási korlátozások feloldása is a koronavírus terjedésével, illetve megfékezésével kapcsolatos számok függvénye, ezekről a szomszédos országokkal egyenként tárgyalnak.

A neheze most következik

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az újraindítás második szakasza nehezebb lesz az elsőnél, mivel

nincsenek tapasztalatok arra vonatkozóan, hogyan lehet a korlátozások csökkentésével egy időben megakadályozni a vírus terjedésének esetleges újbóli felgyorsulását.

A tárcavezető ismertette, hogy eddig közel 15 ezren fertőződtek meg koronavírussal. „Feltűnően pozitív trend” figyelhető meg szerinte, a betegek száma ugyanis folyamatosan csökken

A kórházi ágyakkal kapcsolatos intézkedések maradnak

Az élet újraindítása kapcsán Ausztriában azt is felvetették, hogy változtatni kell a kórházakkal összefüggő óvintézkedéseken is. Rudolf Anschober ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a kórházi ágyak felszabadítására irányuló korábbi intézkedések helyesek voltak. „Elsődleges fontosságú” az egészségügyi rendszer védelme, ezért a kórházak lépésről lépésre történő megnyitását „regionálisan differenciáltan” kell végrehajtani – fogalmazott.

Az egészségügyi miniszter emlékeztetett, hogy március 12-én tettek javaslatot a tervezett műtétek elhalasztására, annak érdekében, hogy az intézmények fogadni tudják az újabb koronavírusos betegeket. Hangsúlyozta: „fontos és helyes döntés” volt, mivel ezáltal a kórházakban jelentős kapacitás szabadult fel. Ügyelni kell ugyanakkor arra, hogy a kórházak továbbra is elegendő tartalék férőhellyel rendelkezzenek – tette hozzá.

Az osztrák egészségügyi kutatóintézet igazgatója szerint Ausztriában folytatódik a kedvező tendencia: az elkövetkező időszakban

a fertőzöttek száma naponta százzal fog emelkedni;

és április végéig megközelítőleg fél ezren szorulnak majd kórházi kezelésre.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!