Nyitókép: Jean-Christophe Bott

Brit remények: az már jó, ha csak húszezren halnak bele

Infostart
2020. március 28. 19:09
A brit egészségügyi szolgálat orvosigazgatójának durva jóslata a hivatalos kormányzati tájékoztatón hangzott el.

Az Egyesült Királyságban már 1019 ember halt bele az új típusú koronavírus-járványba. A brit egészségügyi szolgálat, az NHS hivatalos adatai szerint az elmúlt 24 órában 260-an haltak meg, ők 33 és 100 év közötti betegek voltak. Ugyanakkor közülük 13-nak nem volt semmilyen más betegsége.

A kormány napi sajtótájékoztatóján azonban kiderült: az egészséágügyi szakemberek sokkal több áldozatra számítanak. Stephen Powis professzor, a brit egészségügyi szolgálat orvosigazgatója úgy fogalmazott, hogy

ha sikerül 20 ezer alatt tartani a halálos áldozatok számát, akkor "nagyon jól teljesítetttünk".

Most még nem drámai a helyzet, még a fertőzöttek számában vezető Londonban is vannak szabad intenzív ágyak.

A kormány a védőfelszerelések beszerzésének gyorsítását ígérte, a gyártók számára pedig egyszerűsítették az ilyen termékek, például ma kézfertőtlenítők engedélyezési folyamatát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!