Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins

Áramszünet, szükségállapot és a bolygó napi melegrekordja is sújtja Ausztráliát

Infostart / InfoRádió
2020. január 6. 10:50
Erős hőhullám vonult végig a hétvégén Ausztrália keleti területein, ahol eddig már jóval több mint 5 millió hektár égett le az ősz óta terjedő bozóttüzekben. Sydney közelében melegrekordot mértek, a füst miatt pedig már a 2000 kilométerre lévő Új-Zélandon is olyan, mintha "sárga fátyol" borult volna a házakra.

Sydneyben a hőmérséklet 48 Celsius-fok körül alakult, és például szombaton este nyolc órára is csak 38 fokra hűlt le a levegő.

A Sydney egyik elővárosának tekinthető Penrith-ben szombaton 48,9 Celsius-fokot mértek, amivel ezen a napon ez a terület volt a Föld legmelegebb pontja.

A jelentések szerint a forróság mellett egyes területeken 80 kilométer/órás szél is volt, ami az eddigieknél is gyorsabbá tette a lángok terjedését.

A tűz miatt Victoria és Új-Dél-Wales államban szükségállapotot rendeltek el. Scott Morrison kormányfő 3000 tartalékos mozgósítását jelentette be. Ilyen lépésre most először került sor az ország történetében.

Eközben a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy Ausztrália legnépesebb - 8 milliós lélekszámú - Új-Dél-Walesben államában és legnagyobb városában, Sydneyben áramszünetek várhatók, miután a tűzben két transzformátorállomás is leégett. Twitter-üzenetében az állam energiaügyi minisztere felszólította a lakosságot, hogy csökkentse az áramfogyasztást.

Csak ebben az államban mintegy 150 helyen ég a bozót. Victoriában több mint 50 helyszínen lángol a növényzet.

Egy férfi Melbournben arról beszélt, a parkban sétálva egy órát olyan érzése volt, mintha elszívott volna 10-15 szál cigarettát. Életének elmúlt 50 évében nem emlékszik ilyen szárasságra, arra, hogy ilyen hosszú időn keresztül ne essen az esső. A klímaváltozás itt zajlik a szemünk előtt – magyarázta a melborune-i férfi az egyik füstös belvárosi utcában nyilatkozva.

Az ausztrál kormány 1,4 milliárd dollárt szán a bozóttüzek okozta károk helyreállítására - jelentette be Scott Morrison kormányfő hétfőn Sydneyben.

Az ausztrál kormány első körben 1,4 milliárd dollárt szán a bozóttüzek okozta károk helyreállítására - jelentette be Scott Morrison kormányfő hétfőn Sydneyben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bozóttüzeket még valószínűleg hónapokig nem sikerül eloltani.

A bejelentéssel egy időben a hatóságok arról számoltak be, hogy Új-Dél-Wales államban további két ember eltűnt. Az előrejelzések szerint eső és hűvösebb időjárás várható, ami segíti majd a tűzoltók munkáját, azonban még a héten ismét visszatér a hőség.

Az Ausztráliában pusztító tűzvész füstje elérte Új-Zéland legnagyobb városát, Aucklandet, ami több mint kétezer kilométerre van Ausztráliától.

Az ottani állapotokról egy nő közölt fotókat a Twitteren. A képek szerint fátyolos, sárga fénybe borult a város, a szabadban ködös időt és füstszagot lehet tapasztalni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ausztrália lángokban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást