Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Dobrev Klára eltökélt a terve mellett

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. július 4. 18:50
Az erős és egységes Európai Unió megteremtését, majd az európai egyesült államok megvalósítását említette legfontosabb céljai között Dobrev Klára, akit alelnöknek választott az Európai Parlament.

Még jobban és még erősebben tud majd küzdeni azért az Európáért és azért az erős Magyarországért, amit vállalt már a választási kampány idején is – ezek voltak Dobrev Klára első gondolatai az öröm és megtiszteltetés mellett, amikor megtudta, hogy megválasztották az EP alelnökének.

"Ez egy fantasztikus lehetőség nekem is személy szerint, és a Demokratikus Koalíció számára is, és azt hiszem, Magyarország számára is" – fogalmazott a DK képviselője az InfoRádiónak nyilatkozva.

Dobrev Klára úgy gondolja, ahogyan azt már többször is kifejtette az elmúlt hónapokban, hogy egy erős Magyarország csak egy nagyon erős Európai Unióban képzelhető el, amely közvetlenül is meg tudja védeni a saját állampolgárait a kihívásoktól. Ismételten megjegyezte,

a terve az, hogy lépésről lépésre megvalósuljon az európai egyesült államok koncepciója.

Alelnöki teendői a soron következő héten fognak eldőlni, az például, hogy milyen munkamegosztásban fog dolgozni. Az alelnökök feladatai között említette egyébként a EP képviseletét az olyan országok felé, amelyek az unió jövőjére nézve fontosak, meghatározók lehetnek, de az ő feladatuk az elnök helyettesítése is.

A DK képviselője megemlítette, hogy két szakbizottságnak is a tagja lesz. Megfogalmazása szerint, míg a szociális ügyekkel, a munkavállalói jogokkal foglalkozó bizottságban Európa jövőjéért, addig a másikban a demokráciáért és az emberi jogokért küzdhet majd. Utóbbi "az a szakbizottság, amely vizsgálni fogja, többek között a Fidesz-kormány és Orbán Viktor demokráciaellenes lépéseit az elkövetkezendő időszakban. Nagyon fontosnak érzem, hogy küzdjek az ellen a diktatórikus hatalomgyakorlás ellen, amelyet Orbán Viktor Magyarországon kialakított" – fogalmazott.

Dobrev Klára szerint az EP-választáson azok voltak többségben, akik egy erős Európában érdekeltek. Azok a "szélsőségesek, akik Európa gyengítésén dolgoznak", azok pedig csúfos vereséget szenvedtek Orbán Viktorral együtt Európában – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dobrev Klára az EP-alelnökségéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást