Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Eric Feferberg

Beindult a francia kampány: Macron konzultál, Le Pen csendben kivár

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2019. január 15. 08:23
Emmanuel Macron francia elnök kedden "nagy nemzeti vitának" elkeresztelt nemzeti konzultációba kezd, míg a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke, Marine Le Pen is beindította kampányát a májusi európai parlamenti választásokra készülődve, de egészen máshogy.

Nagyon rég, szinte az elnökválasztás óta hangoztatja Emmanuel Macron francia elnök azt, hogy egy olyan, folyamatos párbeszédet szeretne a franciákkal, ahol az a bizonyos demokratikus deficit, ami a '90-es évek óta jellemzi az európai országokat, csökkenthető - Szűcs Anita, a Corvinus Egyetem docense az InfoRádiónak elmondta,

az elitista vezetés visszahozná valahogy a választók akaratát a napirendre.

"Ennek adott egy lökést a sárgamellényesek mozgalma, ahol a nép hangja megszólalt. Ez elegyedett nagyon sok erőszakos cselekménnyel is, aminek hatására a kormányfő és az elnök is azt hangoztatta, értik az elégedetlenséget, de az erőszakot nem fogadják el. Úgy gondolják,

itt az ideje, hogy tárgyalóasztalnál beszéljék meg a dolgokat, és gyűléseket hívnak össze, ahol a franciák elmondhatják a véleményüket"

- írta le a politikai elgondolást Szűcs Anita.

A konzultáció során különféle kérdéseket tesznek fel a franciáknak, de bárki megfogalmazhat bármit; a városházán lehet leadni a különböző véleményeket a menekültkérdéstől az közigazgatásig. "Nincs tabukérdés, bármiről lehet véleményt nyilvánítani. Előre megfogalmazott kérdések is vannak, amik segíthetik a polgárok véleményformálását. Ilyen például az, hogy milyen adókat lehetne először csökkenteni, vagy hogyan lehetne a környezetvédelmi intézkedéseket hatékonnyá tenni, esetleg van-e felesleges közigazgatási szerv, amiért az emberek már nem fizetnének az adójukon keresztül" - tette hozzá.

Mindeközben

Marine Le Pen "nagyon furcsa, izgalmas helyzetben van",

próbálva politikai tőkét kovácsolni a sárgamellyénesek akcióiból, akiknél viszont azt látni, nagyon heterogén társaság, de egy vonásban hasonlítanak az ide tartozók: a régi intézmények, pártok felé egységes bizalmatlansággal fordulnak. Marine Le Pen nagyon nehezen tud tehát ezekből a megmozdulásokból politikai tőkét kovácsolni.

Mint Szűcs elmondta, a megmozdulások kilencedik hetén is túl Le Pen nagyon a

háttérben van, pártja ifjú aktivistáit küldi ki a sárgamellényesek közé; Le Pen ugyanis része annak a politikai elitnek, ami az elmúlt évtizedekben a franciák egy részében frusztrációt keltett és amitől, úgy érzik, nem lehet megoldást várni.

A francia jobboldalon hatalmas átrendeződés van Francois Fillon és a republikánusok mélyrepülésével, az ő szavazóikat próbálják a szélsőjobboldaliak maguk mellé állítani. Hogy mennyire fog ez sikerülni, az majd kiderül, ám az biztos, hogy "Macron és Le Pen fej fej mellett haladnak, hol az egyik, hol a másik erősít bele" - értékelte a helyzetet Szűcs Anita.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Francia nemzeti konzultáció - Szűcs Anita
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Marine Le Pen EP-kampánya - Szűcs Anita
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást