Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Válságtanácskozás után határozott kiállás a NATO-csúcson

Infostart / MTI
2018. július 12. 17:15
Donald Trump éles bírálatokat fogalmazott meg, név szerint megszólítva Angela Merkelt is. Félbeszakadt egy tanácskozás és rendkívüli ülést tartottak, egy ideig az a hír is elterjedt, hogy az amerikai elnök kiléptetné országát a NATO-ból. Végül ezt cáfolták, de a német kancellár kijelentette: a szövetségesek komoly hozzájárulás mellett kötelezték el magukat. Donald Trump odaszúrt Theresa May-nek is, majd kétnapos tárgyalásra Nagy-Britanniába utazott.

A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt volt, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd - jelentette ki csütörtökön Donald Trump az észak-atlanti szövetség kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően. Korábban, a csütörtöki záró tárgyalási nap folyamán az amerikai elnök élesen bírálta az észak-atlanti szervezetet, valamint azokat a tagállamokat, amelyek nem fordítják védelmi kiadásokra bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát.

A Reuters hírügynökség diplomáciai források alapján arról is beszámolt, hogy délelőtt egy Grúziáról és Ukrajnáról szóló tanácskozást kellett félbeszakítani Donald Trump kirohanása és éles bírálatai miatt. Egyes tagországok vezetői ezután szűkkörű válságtanácskozásra gyűltek össze.

Egy időre elterjedt, hogy az amerikai elnök a NATO-ból való kilépéssel fenyegetőzött, de a Reutersnek ezt utóbb két NATO-forrás is cáfolta. Végül Deborah Haynes, a The Times újságírója egy Twitter-üzenetben azt írta egy megbízhatónak nevezett forrásra hivatkozva, hogy Donald Trump úgy fogalmazott: ha a legerősebb gazdaságok januárig nem teljesítik a 2 százalékos befizetési arányt,

"a saját utunkat fogjuk járni".

"Súlyos következményei" lesznek, amennyiben a szövetségesek nem emelik azonnali hatállyal katonai költségeiket, ebben az esetben az Egyesült Államok a maga útját fogja járni a védelempolitikában - számoltak be róla más helyszíni források, amelyek szerint Trump név szerint említette Németországot, Spanyolországot és más országokat is.

A csúcstalálkozó végén Emmanuel Macron francia elnök leszögezte: az amerikai elnök sem nyilvánosan, sem zárt ajtók mögött nem fenyegetett egy pillanatig sem azzal, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a NATO-ból.

Személyes sikereként értékeli a megállapodást

"Hiszek a NATO-ban" - hangoztatta a megbeszélések végén tartott sajtótájékoztatóján Trump, hozzátéve, hogy jelentős előrelépést sikerült elérni az értekezleten, a katonai szervezet tagállamai lényegesen emelni fogják védelmi költségvetésüket. Ezt személyes sikereként értékelte, mondván, egyik hivatali elődje sem tudott hasonló eredményeket felmutatni, a korábbi vállalások most váltak valódi kötelezettséggé.

Angela Merkel német kancellár a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón kijelentette: a NATO-tagországok nagyon komoly megbeszélést folytattak a védelmi kiadásokról, és

határozottan elkötelezték magukat amellett, hogy komolyan hozzájárulnak a költségekhez, alkalmazkodva a változó biztonsági helyzethez.

A NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői között egyetértés mutatkozott, hogy változnia kell a védelemre vonatkozó tehermegosztásnak, méltányosabbá kell tenni azt. "Az ülésen mások mellett magam is világossá tettem, hogy ezen az úton járunk" - mondta a kancellár.

Emmanuel Macron a találkozó végén kiemelte: Franciaország 2024-re eleget fog tenni vállalásainak, és GDP-je 2 százalékára emeli védelmi költségvetését a jelenlegi 1,8-ról.

Trump: Putyin nem barát és nem ellenség

Jövő hétfői találkozóján a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásáról, a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozásról, valamint az atomfegyver-korlátozásról is tárgyalni fog az amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Trump sajtótájékoztatóján azt mondta, jó találkozóra készül Putyinnal, akivel "jól kijönnek", nincs sok kérdés napirenden, kiderül majd, hogy milyen eredményeket sikerül elérni.

Egy újságírói kérdésre az amerikai elnök így válaszolt:

sem barátnak, sem ellenségnek nem nevezné az orosz elnököt, elsősorban "vetélytársnak" tartja őt, aki Oroszországot képviseli.

Petro Porosenko ukrán elnök azt mondta, nem tart a jövő heti amerikai-orosz csúcstalálkozótól, attól, hogy Trump esetleg elismeri a Krím orosz annektálását. "Nem félek semmitől, erős üzenetet kaptunk az amerikai Fehér Háztól és a külügyminisztériumtól is, hogy nem ismerik el a Krím illegális bekebelezését" - közölte.

A NATO-tagországok vezetőinek szerdai közös nyilatkozatában leszögezték, hogy soha nem fogják elismerni a félsziget orosz annektálását, egyes megfigyelők azonban tartanak Trump kiszámíthatatlanságától, attól, hogy hétfői találkozóján komoly engedményeket tesz orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak.

Az amerikai elnök ismét állítólagos orosz gáz- és olajfüggősége miatt bírálta Németországot csütörtök reggeli Twitter-bejegyzésében, amelyben

felvetette: lehet, hogy minden NATO-tagországnak 4 százalékra kellene emelnie a védelmi költségvetését az elnök által követelt 2 helyett.

A francia elnök visszautasította Trump azon kijelentését, miszerint a szövetségesek nagyobb vállalásokat tettek volna a védelmi költségeik növelésére a bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát célzó hivatalos kötelezettségüknél. Hozzátette, nem is biztos benne, hogy jó ötlet lenne ezt a célértéket megduplázni.

Szijjártó Péter elmondta: ez a felvetés Magyarország szempontjából egyelőre nem reális. Először az eredeti megállapodás alapján kitűzött két százalékos ráfordítási arányt kívánjuk elérni. Csak azután érdemes azon gondolkodni, hogy onnan milyen lépés indokolt vagy lehetséges a hozzájárulás növelése érdekében - tette hozzá.

Trump a bevándorlásról

Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy "az Európai Uniónak nagyon óvatosnak kell lennie a bevándorlás ügyében, máskülönben komoly problémákkal fogja szembetalálni magát". Azt mondta, az ülésen egyértelműen figyelmeztetett:

rendkívül körültekintőnek kell lenni, mert a bevándorlás "maga alá gyűri" Európát.

Rámutatott, ő maga "erős álláspontot" képvisel a migrációt illetően, s valószínűleg - legalábbis részben - emiatt nyerte meg az amerikai elnökválasztást, ahogyan a közelmúltbeli olasz választásokon is ez volt a meghatározó téma, és a britek is elsősorban a bevándorlás miatt döntöttek az EU-ból való kilépés mellett.

Trump Nagy-Britanniában tárgyal

Utóbbi téma kapcsán kiemelte:

nem biztos abban, hogy a britek arra a tervre voksoltak, amelyet csütörtökön mutatott be a londoni kormány, s amely miatt a kabinet több tagja is lemondott a hét elején.

Ezután, csütörtök délután kétnapos hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába utazott az amerikai elnök. hivatalos programja péntek délutánig tart, utána feleségével Skóciába utazik, ahol magánprogramokkal tölti a hétvégét.

A Downing Street által előzetesen közzétett menetrendből kitűnik, hogy az amerikai elnök összes hivatalos programja is Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz, a brit sajtó szerint azért, hogy Trump ne fusson bele a látogatása ellen szervezett londoni tüntetésekbe, bár ezt az Egyesült Államok londoni nagykövetsége cáfolta.