Neki adnák a Nobel-békedíjat

Infostart
2018. június 14. 07:54
Két norvég parlamenti képviselő szerint Donald Trump megérdemli az elismerést az észak-koreai vezetővel tartott csúcstalálkozó miatt.

Christian Tybring-Gjedde és Per-Willy Amundsen, mindketten a konzervatív Haladó párt tagjai, az NRK állami műsorszolgáltatónak azt mondták, hogy az amerikai vezető jelentős lépést tett a leszerelés előremozdításában és a béke megteremtésében a Koreai-félszigeten.

A norvég honatyák bejelentése azután történt, hogy korábban amerikai képviselők egy csoportja támogatta Trump jelölését a 2019-es díjra. Az idei jelölés határideje már februárban lejárt.

Trump és Kim kedden találkozott Szingapúrban az országaik közötti első csúcstalálkozó keretében. Az eseményen aláírtak egy közös dokumentumot, amelyben szerepel, hogy Phenjan elkötelezi magát a teljes atommentesítés mellett, míg az Egyesült Államok ígéretet tett a biztonság szavatolására. A Nobel-békedíjat a Storting, a norvég parlament által választott öttagú bizottság ítéli oda.