"Merkel sem verhetetlen"

Infostart
2017. január 30. 20:47
Növekedett a Német Szociáldemokrata Párt népszerűsége Martin Schulz kancellárjelöltségének bejelentése óta. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az SPD támogatottsága a hónap elejéhez képest három százalékponttal emelkedett, miközben a CDU két százalékponttal csökkent. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a kezdeti lelkesedés nem feltétlenül tart ki a választásokig, hiszen Martin Schulznak egyelőre nincs egyértelmű belpolitikai programja.

A legújabb közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy Martin Schulz kancellári jelölésével növekedett az SPD vonzereje – mondta Kiss J. László. Vasárnap Berlinben, a Willy Brandt-házban bejelentették, a szociáldemokrata pártba 700 új tag lépett be, és 20-ról 23 százalékra mozdult a támogatottság. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára hozzátette, ugyanakkor még mindig tetemes, 12 százalék a lemaradás a CDU mögött a legújabb adat szerint.

„Martin Schulz a pártnak még erőteljesebb baloldali arculatot akar adni. Minden nagykoalíciónak az a hátránya, hogy a tagok összesimítják a programjaikat, sőt a merkeli módszer egyik lényeges eleme volt a konfliktusok elkerülése és a közös programok létrehozása, amiben a két pártnak a kontúrjai, profiljai elmosódtak.”

Kiss J. László kiemelte, óvatosan kezelné Martin Schulz lehetőségeit, aki határozottan azt mondta, szövetségi kancellár akar lenni, de azt nem taglalta, hogyan teremtené meg a kormányzáshoz szükséges többséget. A nagykoalíciós opció megvan, a másik lehetőség a zöldekkel és a baloldallal létrehozott nagy baloldali koalíció lenne.

„Az az euforikus hangulat, ami vasárnap a szociáldemokrata párt berlini főhadiszállásán látható volt, egy olyan vezető személyiséggel kapcsolatos várakozás volt, aminek úgy tűnik, hogy Martin Schulz megfelelt. De még hosszú a kampány. Nincs igazi belpolitikai programja, nincs kellően kimunkálva, az európai politikában azonban kétségtelenül nagyon tapasztalt ember.”

Arra a kérdésre, hogy legyőzhető-e a korábban alternatíva nélkülinek titulált jelölt, Angela Merkel, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára azt mondta, nem verhetetlen.

„Az óvatosan megfogalmazott, önkritikus mondatai szerint foltok vannak a személyiségén, és a tartományi választásokon elszenvedett vereségek, azt jelzik, komoly veszteségei vannak. Neki sem lesz sétagalopp a kampány, keményen meg kell küzdenie” - fogalmazott Kiss J. László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiss J. László: Schulznak és Merkelnek is küzdenie kell a kampányban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást