Két kemény és következetes politikus kezében Európa jövője

InfoRádió / MTI
2016. július 13. 06:21
A következő időszakban kétségtelenül két kemény és következetes női politikus, Angela Merkel és Theresa May határozza meg Európa jövőjét, mindkettő bizonyított már a politika "harcmezején", legyőzve számos férfi politikustársát pályafutása során - így látják az elemzők, akik szerint nehéz küzdelem várható a Brexit folyamatában.

A Reuters emlékeztet, hogy mindkét hölgy "lelkipásztori" szülői háttérrel rendelkezik, hiszen a német kancellár apja berlini származású evangélikus lelkipásztor, a most hivatalba lépő brit miniszterelnök apja pedig anglikán lelkész volt. Jövendő egymásnak feszülésük során kétségtelenül Oliver Cromwell egykori bölcs intését tartják majd szem előtt: "Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport".

A hírügynökségek szerint mindketten kijelölték saját harci terepük határait, s mindketten a megfelelő intellektuális felkészültséggel és tárgyalási tapasztalattal fognak hozzá az öreg kontinens átszabásához.

Angela Merkelről eddig is tudni lehetett, hogy erős kezű s mégis rugalmas vezető, de az Oxford Egyetem volt hallgatója, Theresa May sem szűkölködik eltökéltségben, pragmatizmusban.

Az EFE spanyol hírügynökség "új Vasladynek" nevezte a szigetország kormányfőjét, akit Berlinben is nagyra értékelnek. "Nagyon fegyelmezett" - így jellemezte őt egy vezető német tisztségviselő, egy brit konzervatív politikus pedig "véresen nehéz embernek" minősítette a David Cameron helyébe lépő új miniszterelnököt.

Theresa Maynek nem lesz könnyű dolga, hiszen a következő időszak nem csupán a keménységről és a harcról szól. A brit kormányfő és a német kancellár abban az egy dologban most közös nevezőn van, hogy - mint azt May megfogalmazta - "a Brexit Brexitet jelent". Igaz, May nem akar oly nagyon sietni a válás folyamatának hivatalos beindításával, berlini partnere viszont éppen ellenkezőleg, siettetni kívánja azt.

A két női politikusnak mindenesetre nemcsak a "harci dobokra" kell figyelnie, hanem rugalmasságot is kell tanúsítania.

Hiszen Merkel lesz az, aki a legtöbbet tehet az EU "fennmaradó" részének egyben tartásáért, miközben a jövőben is szüksége lesz az egyik legfőbb kereskedelmi partnerére. Maynek viszont ki kell vívnia azt, hogy az Egyesült Királyság ne veszítsen túl sokat a kilépésen, a szigetország továbbra is szeretne majd hozzáférni a belső piacokhoz, miközben az EU részéről várhatóan továbbra is elvárás lesz az emberek szabad mozgásának a biztosítása. Theresa May ehhez képest a napokban értésre adta, hogy a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok eddigi jogainak érvényesülését a brit kormány csak viszonossági alapon tudja garantálni. A Reuters szerint a brit miniszterelnök tárgyalási sikerét a jövőben az unió "jóindulatának" mértéke is befolyásolja - állapítja meg a Reuters.

A britek számára most új "kormányosuk" megannyi előnyösnek mondott tulajdonsága jelentheti a megnyugtató jövendő kulcsát. A politikai elemzők és pályatársak nem fukarkodnak a jelzőkkel: "nagyra becsült, sokak által tisztelt, felkészült, hatalmas politikusi tapasztalattal, jelentős tárgyalási jártassággal rendelkező".

Bárhogyan is lesz, "nehéz dió lesz" - sejtetik az elemzők, akik szerint az új brit kormányfő ügyessége, állhatatossága valóságos teszt lesz Merkel és az unió egésze számára is.