Iain Lindsay: A versenyképességhez változnunk kell

Infostart
2016. április 22. 08:28
A brit népszavazással nem zárulhat le az európai uniós reformfolyamat, a közösség versenyképességének és jelentőségének fenntartásához folyamatos változásra van szükség - nyilatkozta az InfoRádiónak Iain Lindsay, az Egyesült Királyság márciusban érkezett új budapesti nagykövete.

David Cameron miniszterelnök sikeres januári látogatása óta többször elhangzott, a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztésében jelentős lehetőségek rejlenek, nagykövetként az egyik fontos feladatomnak azt tekintem, hogy az üzleti életben megtaláljam az eddig kiaknázatlan lehetőségeket. A magyar külügyminiszterrel a múlt heti találkozónkon erről beszéltünk és el is kezdtük a közös munkát .

InfoRádió: Mit gondol az unió jelenlegi állapotáról, mennyire tartja erősnek vagy gyengének a közösséget?

Februárban az állam- és kormányfők elfogadták a brit miniszterelnök reformelképzeléseit. Ezek a változások nemcsak az Egyesült Királyságnak jók, hanem a közösség minden országának. A folyamat, a reformok azonban nem állhatnak le a tagságról tartott júniusi brit népszavazás után. A mostani, nagyon gyorsan változó világban a közösségnek folyamatosan alkalmazkodnia kell az új körülményekhez, kihívásokhoz, ha egy erős nemzetközi szövetség akar maradni, és ha azt akarja, hogy ebből az európai polgárok profitáljanak. Már megkezdtem a munkát, hogy feltérképezzem, magyar barátainkkal, illetve a V4-ekkel milyen területeken látunk lehetőséget újabb reformokra. A kérdésre válaszolva: úgy érzem, az EU továbbra is egy különlegesen erős és fontos szervezet, amely számára az jelenti az igazi feladatot, hogy biztosítsa, hogy ez a jövőben is így maradjon.

InfoRádió: Ez azt is jelentené, hogy folyamatos reformokra lenne szükség önök szerint?

Így van, úgy gondolom, hogy jelentősnek, versenyképesnek maradni csak így lehet a világban, illetve a kontinensen belül, saját polgáraink számára is. Versenyképesség szempontjából kulcskérdés a változásra való képesség.

InfoRádió: És mit gondol, az EU képes lenne egy ilyen folyamatot, egy állandó változást irányítani, hiszen olykor még jelentéktelenebbnek tűnő kérdésekben is jelentős nézeteltérések alakulnak ki?

Azt gondolom, hogy az Európai Unió továbbra is képes kezelni a felmerülő ügyeket. De a múlt évi események egyértelműen megmutatták, hogy a közösségnek szüksége van a döntéshozatali rendszer tökéletesítésére, a válaszadási képesség fejlesztésére. A közösségnek nincs más lehetősége, máskülönben polgárai elvesztik a bizalmukat az Európai Unióban. A döntéshozatali képesség meglétére kifejezetten pozitív példa a már említett brit reformjavaslatok februári elfogadása, és az unió és Törökország közötti egyezség a menekültkérdés kezelésére. Ez mind nagyon jó hír, a kudarc bevállalása nem szerepelhet a lehetőségek között.

Brexit

Nagyon erős racionális érvek szólnak amellett, hogy az Egyesült Királyság az unió tagja maradjon - mondta Iain Lindsay. Az Egyesült Királyság március végén érkezett új budapesti nagykövete hozzátette azonban azt is, jelentős viták zajlanak érzelmi kérdésekről is.

InfoRádió: A népszavazás hivatalos kampányidőszaka pénteken kezdődött. A migráció vagy az unió egysége szerepel azon témák között, amelyekről jelenleg zajlik a vita az Egyesült Királyság kilépés- és maradáspárti hívei között?

A migráció az egyik kérdés csupán azon számtalan ügy közül, amiről az emberek beszélnek. Kiemelt téma a tagság gazdasági hatása az Egyesült Királyságra, illetve az Európai Unióra, rengeteg kérdés került elő az elmúlt időszakban. A kormány kommunikációja egyértelmű: az a megállapodás, ami David Cameron miniszterelnök uniós reformelképzeléseiről született februárban, jó alapot biztosít a további együttműködésre, hogy a szigetország lakói a maradás mellett álljanak ki június 23-án a népszavazáson.

InfoRádió: Az elmúlt hónapok történéseinek, például a terrortámadások – ha lehet így fogalmazni – pozitív hozadékát mennyire tudják kommunikálni, mennyire jön át a közbeszédbe? Azt, hogy a 28-ak lépéseket tettek a nemzeti rendőrségek és hírszerző ügynökségek munkájának szorosabbra fűzésére, az információáramlás javítására – vagyis a biztonság növelése érdekében. Nem csak azt látják az emberek, hogy az uniós tagság növeli a terrorveszélyt?

A terrorfenyegetettség, amivel kénytelenek vagyunk szembenézni, nem feltétlenül az uniós tagság miatt nőtt, a nemzetközi közösség egészét érinti a probléma. A kulcskérdés, hogy miként reagálunk, hogy válaszolunk erre a kihívásra, hogyan próbáljuk megakadályozni a hasonló események újbóli bekövetkeztét. A megelőzésben segíthetnek a nemzetközi szervezetek: az Európai Unió vagy a NATO. A tagság ebben az esetben nem a kiszolgáltatottságot eredményez, a védelem szintjét növeli – a brit kormány ezt az aspektusát igyekszik a történteknek megvilágítani. Hiszen az EU hozzásegít ahhoz, hogy másik 27 tagállammal könnyen együtt tudjunk működni például a terror elleni harcban, vagy más, határokon átnyúló bűnügyekkel kapcsolatban. Ez egy konkrét és jó példa arra, hogy a tagsággal az Egyesült Királyság biztonsága nő.

InfoRádió: Mit gondol, a kilépés vagy maradás ügyét a brit emberek racionális érvek alapján fontolják meg, vagy a kérdés elsősorban már érzelmi jellegű?

A brit kormány álláspontja kristály tiszta, nagyon erős racionális érvek szólnak a maradás mellett: az uniós tagság növeli az Egyesült Királyság erejét, biztonságát és gazdaságát. Azonban, ahogy említette, valóban komoly viták alakultak ki a tagság, illetve a teljes függetlenség érzelmi megközelítéséről is. Vita arról, hogy a szomszédainkkal közösen tagjai vagyunk ennek a közösségnek, ennek a nagy európai családnak. Itt lehetőségünk van kiemelni, hogy ez a tagság milyen fontos szerepet tölt be az együttműködésben.

InfoRádió: A legrosszabbkor érkeztek a Panama-papírok, a miniszterelnököt hosszas magyarázkodásra késztették. A népszavazásra ez csapást jelenthet vagy csak egy rövid megingást hozhat?

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ennek az ügyek a hatását értékeljem egy teljesen más kérdés, a népszavazás tekintetében. Biztos vagyok benne, hogy a brit emberek a lényeges érveket mérlegelve döntenek majd. Ez a két ügy nagyon távol áll egymástól, és hozzá kell tennem, az Egyesült Királyság jó ideje az adóelkerülés egyik élharcosa, a Panama-papírok pedig rávilágítottak, hogy növelni kell erőfeszítéseinket ezen a területen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Iain Lindsay: A versenyképességhez változnunk kell
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Iain Lindsay: az uniós tagság növeli a védelem szintjét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást