Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Wéber Gábor az Arénában: minden, amit a most rajtoló Forma–1-es szezonról tudni kell

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. február 29. 11:13
Nem tudja elképzelni, hogy ismét ne Max Verstappen legyen a világbajnok, de izgalmasra idényre számít Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Lewis Hamilton jövőjéről, a fiatal pilóták helyzetéről, Sebastian Vettel visszatérésének esélyéről, de még arról is, amerikanizálódik-e a Forma–1.

Csütörtökön kezdődik az első szabadedzésekkel a 2024-es szezon, az a legizgalmasabb kérdés, hogy mit várhatunk Lewis Hamiltontól az után, hogy biztossá vált, ez az utolsó éve a Mercedesnél?

Igen, bombameglepetés volt szűk hónappal ezelőtt ez a hír. Nagy meglepetés, habár én éreztem mindig a lehetőségét annak, hogy Hamiltonból Ferrari-pilóta lesz előbb vagy utóbb, inkább az időzítés lepett meg. Én 2019 után sokkal inkább éreztem az esélyét, azokban az években, amikor kétszer is hosszabbított a Mercedesszel, ott nagyon éreztem, hogy váltson a Ferrarira és ezt a fajta kihívást a pályafutása utolsó harmadára berakja. De lassan 40 éves, most már nem éreztem meg. Sőt, konkrétan néhány nappal a hír bejelentése előtt volt egy online műsor, amiben pont arról beszéltünk, hogy Verstappent el tudom-e képzelni majd Ferrari-pilótaként. Azt mondtam, hogy abszolút, mint ahogy egyébként Hamiltont is el tudtam volna képzelni, de úgy néz ki, hogy ez a hajó már elment. Majd pár nappal ez után mégiscsak kiderült, hogy a hajó addigra mégiscsak révbe ért.

Hosszú idő után, mert a ferrarisok hosszú ideje szerették volna megszerezni.

Igen, és ebben éppen ez a fontos, nehogy azt gondolja valaki, hogy ez 2024 januárjában fordult meg a felek fejében először, de Hamilton mindig úgy döntött a végén, hogy marad a Mercedesnél, mert akkor az tűnt a jobb választásnak. Most viszont a Ferrari tűnt a jobb választásnak. Ha belegondolunk a helyzetébe, az elmúlt két évben a Mercedes teljesítménye visszaesett, megkapta a nyakára George Russellt, akivel ugyan elbír, de azért nagyon hasonló a teljesítményük és egy nem győztes autót kell vezetni. Az elmúlt két szezon során nem nyert futamot, Russellnek egy összejött, egy szerencsés brazil hétvégén. Nem volt könnyű helyzetben, és így a Ferrari jelentette kihívás elég kecsegtető volt azzal együtt, hogy ismeri a jelenlegi csapatfőnököt, akivel korábban együtt dolgozott a Forma–3-as GP2-es korszakában, amikor bajnok volt. Alapvetően azért az a szimbólum, amit a Ferrari jelent összességében a Forma-1-ben, azért mindenkit csábít. Az összes nagy versenyző ilyen vagy olyan mértékben ezzel foglalkozott. Sőt, a legtöbbjük valamikor oda is szerződött pályafutása során.

Ebben az évben, 2024-ben összejöhet a nyolcadik vb-cím Hamiltonnak?

Nem, kizárt dolog.

Annyira gyenge a Mercedes?

Annyira erős a Red Bull és annyira nagy a lemaradása a Mercedesnek. Ha előre is lép a Mercedes, amit úgy gondolok, hogy így lesz, a Red Bull-lal szemben akkor sem lenne könnyű dolga, hogyha egyébként egálról kezdenék a meccset. Ha megnézzük Verstappen teljesítményét az elmúlt években, különösen a tavalyi évben, akkor egy egálból kezdett évben is iszonyú nehéz legyőzni Max Verstappent.

Vagyis akkor a Ferrarira maradhat az a feladat, hogy Lewis Hamiltonnak biztosítsa a nyolcadik világbajnoki címet. Vajon ennek mekkora az esélye?

Az esély 2025-re nem olyan nagy. Megnézve a téli teszteket, a Ferrari ugyan sokat javult a tavalyi önmagához képest, de nem tudott igazán a Red Bull sarkára lépni. Ott van, közeledik és egyértelműen a második erőnek néz ki, de még egy métert nem mentek a szezonban és nem tudjuk, hogy pontosan a Mercedes hol áll, a McLaren hol áll, az Aston Martin hol áll. Az látszik, hogy a Ferrari nagyon magabiztos volt, a leggyorsabb időket kanyarították oda a teszten, de sokszor az abszolút idő nem számít sokat, és azért a számok mögé nézve a Red Bull még mindig elöl van, koncepciót váltott. Ha a Ferrari második erő is, Lewis Hamilton még mindig nem a bajnoki címért megy oda 2025-ben, és nagy valószínűséggel az ő gondolkodását is inkább az befolyásolta, a sok egyéb plusszal együtt, amit a ferraris szerződés hoz magával, hogy összességében a 2026-os szabályváltás lehet az igazi nagy lehetőség, amikor teljesen új motorkoncepció jön. Biztos, hogy fel fog borulni valamilyen szinten az erősorrend, senki nem tudja megmondani, hogy ez a Red Bullnak jelenthet-e még nagyobb lépéselőnyt,vagy visszaveti, valamelyik motorgyártó kerül-e előnybe. Nagy valószínűséggel, kiindulva abból, hogy a 2014-es hibridkorszak kezdetével a Mercedes mekkora előnybe került, itt is benne van a pakliban, hogy valamelyik motorgyártó az első években jelentős előnyre tehet szert. Valószínűleg minden versenyző erre bazírozik, megpróbál olyan erős gyári csapathoz kerülni, amelyről úgy gondolja, hogy ott lehet motorelőny. Ez történetesen lehet a Ferrari akár 2026-ban, és gondolom, hogy Lewis Hamilton gondolkodását elsősorban a 2026-os év motiválta.

Ha Lewis Hamilton elmúlt két-három éves teljesítményét nézzük, visszakerülhet-e még önerőből a csúcsra, ha olyan technikát kap, vagy ez már egy levezető időszak neki?

Nem levezetés. Ha megnézzük a tavalyi, tavaly előtti olyan futamait, amelyeken igazán elkapta a fonalat és volt kedve versenyezni, akkor nagyon magas szinten teljesített, elég a tavalyi év második felét nézni. Ott a motivációvesztés elpárolgott. Szerintem a nyári szünet jót tett neki és feltöltődve kezdte a bajnokság őszi szakaszát, nagyon jó versenyei voltak. Tényleg, a szokásos Lewis Hamiltont hozta, csak futamgyőzelem nem volt, mert nem volt rá alkalmas az autó, bár voltak elég szoros eredmények, például Austinban nagyon megkergette Max Verstappent, ahol aztán utólag kizárták. Az a teljesítmény azt mutatta, hogy Lewis Hamilton, ha kell, akkor még tud harapni. Kérdés, hogy 24 futamon keresztül most hogy tudná összeakasztani a bajuszt Verstappennel.

Időről időre a sztárok átigazolnak. Meglátjuk, hogy ez Max Verstappen esetében is megtörténik-e. Sokszor ezek az átigazolások nem válnak be, vagy azért, mert rosszul időzítettek, vagy azért, mert valaki valamilyen hibát követ el.

Fernando Alonso átigazolásánál láthattuk azt, hogy akkor, amikor már biztos volt, hogy nem marad a Renault-nál 2006-ban, mégis világbajnok tudott lenni, nagyon meggyőző teljesítménnyel, Michael Schumacherrel szemben kivívva második vb-címét, pedig már tudta, hogy 2007-ben a McLarennél lesz, és az az átigazolás akár be is válhatott volna, végül aztán miatt nem vált be.

Összességében mennyire érdemes a sztároknak váltani és mi kell ahhoz, hogy működjön is a dolog?

Erre nincs bevált recept. Mindenki a saját pályafutását intézi, és nincs két egyforma pályafutás. Mindenkinek azt kell végiggondolni, hogy neki mi az, ami a fő motivációt jelentheti. Egy top versenyzőnek, aki már világbajnoki címeket, meg ennyi győzelmet halmozott, aki tudja, hogy milyen nyerni és azt megszokta, annak egyrészt ez nagyon hiányzik, és kell ez a fajta motiváció, amit a győzelem lehetősége jelent. Elég a lehetőség, nem kell garantálnod a győzelmet, csak érezned kell, hogy megvan rá az esély. És az újra fölrakja arra a magas szintre, mentálisan. Pontosan ez a fajta motiváció az, amit egy ilyen váltás eredményezhet, és ezt kell jól megéreznie egy versenyzőnek, hogy ne kergessen délibábokat, tehát csak l'art pour l'art ne váltson csapatot. Észszerűen kell ezt megtenni, a legnehezebb, hogy jókor, jó helyzetben dönts. Azt gondolom, hogy Hamiltontól ez zseniális döntés volt. Megvolt rá a lehetőség, a Ferrari is lecsapott rá, ő élt vele. Azt, hogy ez hoz-e majd eredményt, hoz-e világbajnoki címet, nem lehet megmondani, de bátor és logikus döntésnek tartom, függetlenül attól, hogy mi lesz a kimenetel.

Megvan-e a veszélye annak, hogy a két brand kioltja egymást?

Ez is egy érdekes kérdés, mert Hamilton önmagában nagyon erős karakter és nagyon jellegzetes dolgai vannak a Forma–1-en kívül is, sok dologban vállal szerepet, meg sok dolognak próbál szószólója lenni, amiből vannak dolgok, amiket ért az ember, néhány dolgot nem feltétlen, de ez is nézőpont kérdése. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy vannak versenyzők, akiknek fontosak bizonyos társadalmi szerepvállalások, vannak versenyzők, akik pusztán a versenyzésért vannak ott, és szerintem mind a kettő a maga nemében rendben van. Emiatt ők nem lesznek másmilyen versenyzők, nem lesznek jobbak vagy rosszabbak, ők így működnek. Ha ezt Hamiltonnak megtiltanák, vagy Verstappent és Alonsót valami ilyenre kényszerítenék, egyiküknek sem lenne jó. Miután Hamiltonnak elég határozott véleménye van a világról, van egy elég hangsúlyos világnézete, függetlenül attól, hogy most egyetértünk vele vagy sem, ez a Ferrari világával meg a mítoszával nem feltétlen összeegyeztethető. Érdekes kérdés lesz, hogy mennyire tudnak ők szimbiózisban élni egymással. Hamilton már beszélt arról, hogy a Ferrari egy csomó ügyét majd támogatni fogja, és ez nagyon fontos volt számára John Elkann-nal, a Ferrarit birtokló vállalatcsoport elnökével beszélve. Hamilton számára valószínűleg fontos kitétel lehetett, hogy ezeket a számára fontos ügyeket a Ferrari mennyire fogja felvállalni. De azért az elsődleges a versenyzés lesz, hiszen az a lényeg. A Ferrarinak nincs marketingkampánya, nincsenek fizetett hirdetései, számára a Forma–1-es szereplés a marketing, és innentől kezdve az határozza meg alapvetően az ismertségüket, hogy ott hogyan teljesítenek. A világ egyik legismertebb márkanevéről beszélünk, nagyon nem kell bemutatni senkinek. Bármit megtehet, bármit ki is tud fizetni, de mint cégcsoport, mint Ferrari azért nem fog megváltozni Hamilton kedvéért, ahogy Hamilton sem fog valószínűleg megváltozni a Ferrari kedvéért.

Lesznek súrlódások?

Az elején biztos, hogy nem. Az elején mézeshetek lesznek, az eleje az mindenki számára mennybemenetel lesz, amikor megérkezik Maranellóba, amikor először látható vörösbe öltözve, először nem kifütyüli a tifoso, hanem megtapsolja és éljenezi. Bizarr lesz, de így működik a világ. Nyilván súrlódás akkor lehet, ha eltelik egy év, belemennek a második évbe, és mondjuk, nem olyan a Ferrari teljesítménye, amire Hamilton gondolt, és így csöbörből vödörbe kerül a mercedeses helyzetéhez képest. Házon belül Charles Leclerc-rel kell lemeccselni a dolgot, és ahhoz megvan Hamiltonnak a fegyverkészlete, minden párbajnemben föl tudja venni egyelőre vele a versenyt.

Gyorsaságban is, időmérőn?

Az időmérő gyorsasági az, amiben talán nem, de szerintem Leclerc mindenkit megverne, szerintem a legjobb egykörös pilóta. De tudjuk jól, hogy nem egy körön dől el a verseny, hányszor láttuk Hamiltont úgy nyerni, úgy előrébb végezni a csapattársánál, hogy egyébként rosszabbul kvalifikál, de a nagyon jó gumikezelésével és a jó versenyzői agyával és a jó versenyátlagával – ebben Verstappennel nagyon egyívásúak – mégiscsak be tud darálni valakit, aki egy sorral vagy kettővel előrébb rajtol. Tehát ez Leclerc-nek nem jelent életbiztosítást, de szerintem benne is megvan a kurázsi és a tehetség ahhoz, hogy világbajnok legyen. Ezért is gondolom óriási párosításnak a Ferrarinál, ha tényleg összejön az, hogy vb-címért mehetnek, Érdekes lesz, hogyan alakul majd Leclerc és Hamilton viszonya egymáshoz.

Hogyan alakulhat Carlos Sainz karrierje?

Sainz számára ez egy érdekes szituáció, mert most megtorpan, kikerül a nagy csapatból. Azért volt néhány éve, s ezek alatt, valljuk be, bár nincs messze Leclerctől, de Leclerc jobb nála. Ő minden mutatóban jobban teljesít, az övé egy világbajnoki matéria mutatója, a Sainz-féle mutató pedig egy jó, akár egy nagyon jó autóban első számú pilótaként bajnoki címre is esélyes versenyző mutatói, de Leclerc mellett már nem él meg, és ahogy nem él meg Verstappen mellett és valószínűleg Hamilton mellett sem.

Russell mellett?

Szerintem ott is elhasalna, de nagyon kis különbséggel. Tipikusan az a versenyző, mint, Damon Hill vagy Jenson Button, akik világbajnokok lettek. Egyiküket sem írom le, félre értés ne essék, nagyon jó pilótákról beszélünk. Tehát az egyszeres világbajnokok közé bármikor odaérhet Sainz egy kifejezetten jó autóval. Most mondok egy extrémet: jön az Audi 2026-ban, ha az Audi csinálja a legjobb motort, a véletlen úgy hozza, hogy tökéletesen betalálnak, akkor Carlos Sainz első számú Audi-versenyzőként valószínűleg tökéletes helyzetben lenne ahhoz, hogy behúzzon egy világbajnoki címet és tudná is, hogy hogyan kell megcsinálni. De ha párosítják egy extrém jó pilótával, ott mindig ki fog kapni 1-1,5-2 tizedmásodperccel az időmérőn és átlagban versenyeken is 5-8-12 századdal. Egy 24 futamos szezonra levetítve látható különbséggé válik pontokban is.

George Russellre a Mercedes építhet úgy, mint vezérpilótára?

Szerintem igen, abszolút megvan hozzá a tehetsége, a teljesítménye, kell hozzá tapasztalat. Azért az látszik az elmúlt évek fiataljainak a megérkezését követően, hogy Russell, Norris, Leclerc, mondhatjuk a neveket, mindenki piszok gyors, egy nagyon nagy generációt látunk versenyezni, de majd öt-tízéves távlatból fogjuk tudni felmérni, hogy mennyire extrém ez a társaság, amelyik most a Forma–1-ben versenyez. Verstappent azért venném máshova, mert 17 évesen már a Forma–1-ben volt és nagyon korán a mély vízbe került, hiába 26 éves, már háromszoros világbajnok, ő már igazán a nagy öregek közé kezd tartozni lassan, holott még messze van attól, hogy a harmincat elérje. Olyan versenyzők jönnek-mennek, akikből, mondjuk, egy 15-20-25 éves távlatban, ha kettő-három lett volna a mezőnyben, már akkor is kompletten a vb-címért mehettek volna és mindenki ódákat zengene róluk. Most egyszerre vannak öten-hatan a mezőnyben, piszok gyorsak, kisebb csapatokban elképesztően jól mentek, vagy amikor fiatalon bemutatkoztak, rögtön nagyon magasra tették a lécet, de amikor odakerültek a győzelem kapujába, amikor már a győzelemért, a dobogókért kell meccselni, azt még tanulni kell.Ez még Verstappennek is némi időbe telt és mindenkinek beletelik egy-két-három évébe. Russell az elmúlt két évet nem az élen töltötte, csak nagyjából az élen, inkább dobogókért harcolva, egy győzelemmel, de abszolút értelemben nem volt esélye. Viszont ezalatt bele tudott tanulni, hogy milyen az, amikor az első vagy a második vagy a harmadik helyért kell egy előzést vagy egy védekezést megcsinálni és mi az, amikor egy stratégiát maximalizálnod kell, mert tudod, hogy Verstappen vagy Leclerc ellen mész és nem hagyhatsz benne körönként egy tizedet sem, mert akkor véged van.

Hogyan néz ki az erősorrend? A bahreini tesztek, illetve a kalkulációk, a számítások, a feltételezett erőviszonyok alapján mire számíthatunk majd a szezonnyitón?

Rengetegféle becslés van, a Ferrari volt a leggyorsabb, ha csak az időket nézzük Bahreinben, mögötte a Mercedes Russell-lel, aztán meglepetésre Kuanju Csou a Sauberrel és csak azután jöttek a Red Bullok, de teljesen más keverékeken, más napszakokban. Az én számításaim szerint, az összes köridőt megnézve, a Red Bull egyértelműen az élen van, ráadásul nagyon könnyedén, egy teljesen új koncepcióval nagyon merészet húztak. A Ferrari sokat lépett előre, de ez csak arra volt jó, hogy azt a két-három tizedes lemaradását átlagban az időmérőkön tartsa a Red Bull-lal szemben, illetve tavaly, az év vége fele sokszor elkapta a Red Bullt időmérőn, csak a versenyteljesítményben maradt mögötte. Most, az év elején, szerintem azért az időmérő is a Red Bullnál lesz, de a Ferrari valamennyire közel kerülhet hozzá bizonyos pályákon.

Inkább az időmérőn vagy inkább a versenyeken?

Inkább az időmérőn. A versenyen duplázódik szerintem ez a két-három tized, az inkább négy-öt tizeddé válik a versenyen majd, az év elején, a Ferrari szempontjából, legalábbis Bahreinből kiindulva.

Mire számíthatunk a többiektől?

A McLaren óriásit fejlődött, igaz, nagyon mélyről indult 2023 elején, problémák is voltak néhány futam után, ezért igencsak necces helyzetbe került Zak Brown csapatfőnök, és Lando Norrisszal kapcsolatban is nagyon sok pletyka volt, hogy esetleg elhagyja a csapatot és véget ér a hűségkorszak. De aztán a McLaren kijött a csávából és a dobogóért tudott küzdeni az év második felében.

Most ott lehet-e a McLaren és hogyan viszonyulhat a két Mercedes-motoros nagy csapat, a McLaren és a gyári Mercedes egymáshoz?

Ez érdekes kérdés, mert az év vége fele a McLaren egyértelműen a második erő volt már a bajnokságban, úgy látszott, hogy nagy lendületben van. Abszolút azt is gondoltam, egészen a teszteket végigelemezve az utolsó pillanatig, hogy a McLaren lehet a második erő idén. De megnézve azt, hogy hogyan néznek ki, azt mondom, hogy az év szinte biztosan Red Bull, Ferrari sorrenddel indul. Ha az abszolút erőviszonyokat nézzük, csak a harmadik helyre érhet oda a McLaren, ott viszont annyira szoros a csata, legalábbis az eddigiek alapján, a McLaren, az Aston Martin és a Mercedes között – én egytizeden belülre teszem őket, viszont elég jelentős lemaradásban, 0,7-8-9 másodpercre a Red Bulltól, nyilván attól függően, hogy milyen pályáról beszélünk, hogy milyen gumikon és mennyire feltekert motorral ment a teszteken. Az nagyon szoros csata lehet, mind a három csapat Mercedes-motorokat használ, és innen nézve az egy nagyon komoly daráló lesz, ezért is lesz nehéz helyzete Hamiltonnak, mert nemcsak Russell-lel kell megküzdenie, hanem Alonsóval, Norrisszal, Piastrival és még meglátjuk, hogy Stroll mennyire kapja össze magát.

A kis csapatok között hogyan alakulhatnak az erőviszonyok? Van-e egyértelmű nyertese a tesztszezonnak, illetve az elmúlt néhány hónapnak?

Egyelőre nincs, ott is teljesen összetömörödött a mezőny az első ötöst követően. A második ötös szinte teljesen együtt van, és a gyári Alpine, ami gyakorlatilag a Renault gyári csapata, egyelőre utolsónak néz ki. Tehát nemhogy előrelépett volna a tavalyi hatodik helyről, hanem mindenki más, aki mögöttük volt, egyelőre úgy tűnik, előrébb tart. Aztán lehet, hogy az év közbeni fejlesztésekkel szép lassan, ahogy illik is egy gyári csapathoz, azért be fogja darálni a privátokat.

De egy hatodik hely azért az Alpine-nak nem lehet igazából cél, de azt is vegyük hozzá, hogy a pilóták nincsenek igazán jó viszonyban egymással, friss a csapatvezetés és a motor eléggé gyenge. Ez egy katasztrófaszezon is lehet rossz esetben az Alpine-nak?

Abszolút. Süllyedhet a hajó, Ocon és Gasly is majd menekül, amerre lát és amennyire lehet, megpróbálják megcélozni például a Mercedes szabadon maradt ülését, amit Lewis Hamilton hagy a ferraris szerződése miatt. Ez érdekes helyzet, mert szerintem két nagyon jó pilótájuk van, tehát pilótafronton nem igazán érheti szó a ház elejét.

Legfeljebb amiatt, hogy, Ocon nem túlságosan szereti a csapattársait.

Igen, de a teljesítményén ezt nem látszik. Nagyon ritkán lépnek egymás tyúkszemére, és azért alapvetően behúzzák az eredményeket. Ha megnézzük a tavalyi két dobogójukat, Monacóban olyan hétvégét rittyentett, hogy azt lehet mutogatni még tíz év múlva is, egy ilyen autóval, ilyen csapatnál ez egy extra teljesítmény. S Gasly is hozott tavaly egy dobogót. Szerintem őket nem nagyon lehet megszólni, ők kihozzák a maximumot. Itt az autó, a technikai háttér, a csapatvezetés hiánya jelenti a gondot. Bár picit lenyugodni látszanak a kedélyek, ebben mindig benne van, hogy az év elején egy kicsi időt kell nekik hagyni. Pont ezért is gondolom, hogy ők nem hazudják azt, hogy rosszul állnak, hanem tényleg rosszul állnak. Hozzájuk képest örülhet a Sauber, ez a csapat egyértelműen előrelépett. Ugye, James Key, hosszú kerülőút után, visszaérkezett a csapathoz technikai igazgatóként. Ő hozhat változást, és az autó egyébként nagyban változott is a tavalyihoz képest. Legalábbis ránézésre elég merész az autó. A Sauberrel mindenképp számolni kell a középmezőny elején. Még pozitív példaként kell kiemelnem a Haast, ott azt mondták még januárban az autó bemutatójakor, hogy az utolsó helyre várják magukat az év elején, nagyon el vannak maradva, nem állnak jól, nem értették meg a gumikopási problémákat. Ehhez képest – nyilván egykörös tempóban tavaly sem voltak rosszak, Hülkenberg számtalanszor be tudott jutni a Q3-ba – most is az látszott a tempójukon, hogy ott vannak a Sauberrel, az egykori AlphaTaurival, ami idén Visa RB néven versenyez és a Williamsszel együtt. Ez azért meglepő, mert amikor befejeződött az év, az AlphaTauri volt egyértelműen jó lendületben és a Williams épphogy megmentette a hetedik helyét. Ebből azt gondoltuk volna, hogy a Red Bulltól még több alkatrészt átvevő testvércsapat biztos, hogy előrébb fog lépni. Ehhez képest a teszteredmények alapján inkább az látszik, hogy nem tudnak elhúzni ettől a követő bolytól.

Sergio Pérez szerepe a Red Bullnál mindig kérdés. Van, aki azt mondja, hogy nem lenne már helye a csapatnál, hiszen óriási a hátránya Max Verstappenhez képest. Közelebb érhet-e és egyáltalán mennyire reális cél, hogy még mindig vb-címről álmodjon a mexikói?

Nem reális cél számára a világbajnoki cím, de nehéz versenyzőként lenyelni ezt a békát. Nem lehet úgy egy évnek nekiindulni, hogy úgysem tudok nyerni. Valószínűleg a motiváció fenntartásához az kell, hogy mégiscsak valahol titkon bízz a sikeredben.

A legjobb autó alatta lesz.

Ez egyértelmű, a másik legjobb autó alatta lesz, legalábbis az eddigiek alapján. Pérez akkor jár jól, ha azt mondja, a következő három versenyben rákoncentrálok ezekre a pályákra, mik az erősségeim rajta, egyáltalán nekem fekvő pályák-e. Az év elején szokás szerint jönnek a neki fekvő pályák, május végéig, június elejéig általában nagy részben túljutnak azokon a versenyhelyszíneknek, ahol ő nagyon jól érzi magát. Ennek alapján mindenképpen erős szezonkezdetet kell hoznia. Abban is bíznia kell, hogy talán Verstappennel történik valami. Ez nem szép dolog, de versenyzőként megbocsátható, ha belül magadban van olyan is, hogy hátha lesz egy kiesés, hátha elront valamit vagy megállhat az autó, és akkor hozhat rajta akár 25-26 pontot. Péreznek arra nagyon kell figyelnie, ha Verstappen mögött is ér célba, de a második helynél ne végezzen rosszabb pozícióban, mert attól kezdve jönnek a nagyon nagy lemaradások. A nagy szakadék akkor kezd kialakulni, amikor befér elé még egy-két-három másik autó.

Tavaly, a rossz periódusában, az év közepén az időmérőkön gyengélkedett, az ősz elején, ha nem is volt igazán közel hozzá Hamilton, de azért még megvolt az esélye annak, hogy Pérez nem is lesz második.

Neki a saját maga által kitalált módon kell a lehető legtöbb esélyt meghagynia arra, hogy talán harcban lehessen a világbajnoki címért. Ha kard ki kard neki akar menni Verstappennek, az pont olyan, mintha mi neki akarnánk menni valamelyik nehézsúlyú bokszolónak. Valószínűleg esélyünk nem lenne, talán két ütést bevihetnénk, de az sem rengetné meg őt. Péreznek okosan kell játszania, az okos játék pedig az, hogy megpróbálja maximalizálni a saját jó pályáit és ott a lehető legjobb eredményt elérni, megverni Verstappent.

Alakulhat-e olyan helyzet, hogy kirúgják szezon közben?

Nem, azt nem tudom elképzelni. Ahhoz annyira alul kéne teljesítenie, másodperceket kellene kapnia az időmérőkön, a dobogókra sem feljutni és, mondjuk, az összetettben visszaesni negyedik, ötödik, hatodik helyre, de ennyire nem rossz Pérez. A magabiztos pontszerzés a legfontosabb egy nagy csapatnak. Pérez erre jó. Ha picit közelebb tud kerülni Verstappenhez és csökkenti az átlagos lemaradását az időmérőkön, sokkal biztosabban hozzák vele a konstruktőri címet, akkor a 2025-ös folytatás sem elképzelhetetlen a számára.

Ha nem maradhat, akkor ki kerülhet a helyére? Ki lenne a legjobb Max Verstappen mellett?

Sok embert el tudnék képzelni mellette. Norris nem jöhet szóba, mert hosszabbított a McLarennel, Leclerc nem jöhet szóba, mert hosszabbított a Ferrarival.

Sainz visszakerülhet?

Sainz akár vissza is kerülhetne, bár ők legendásan nem voltak jóban egymással a Toro Rossónál 2015-ben, de azóta sok víz lefolyt a Dunán meg az összes többi folyón, és tízéves távlatból lehet, hogy Sainz helyében elgondolkodnék rajta, hogy mégiscsak megpróbálom felvenni Verstappennel a kesztyűt a saját csapatában. Ráadásul egy olyan autóba ülhetnék, amellyel komoly esélyeim lennének arra, hogy akár nyerjek, úgyhogy ez benne lehet a pakliban. Kérdés, hogy ezt mennyire akarja a Red Bull bevállalni. Ennél nagyobb esélyt látok arra, hogy Albon legyen az, aki visszaül.

Visszaülhet-e Daniel Ricciardo?

Ricciardót nem tudom elképzelni. Ez egy érdekes téma, sokan felvetik, hogy Ricciardo azért került oda, hogy esetleg visszavigyék, hiszen ők jóban vannak Verstappennel, Ricciardo, mintha már elfogadta volna azt a helyzetet, hogy Verstappent amúgy is nehéz megverni, de még van benne annyi. Én azt gondolom, hogy Ricciardónak idén nem lesz könnyű dolga Cunodával szemben az egykori AlphaTaurinál, és a teljesítményében már nem látom azt a pluszt, ami benne volt még 2016-17-18-ban, amikor frissen mellé került Verstappen.

Liam Lawsonban van fantázia?

Lawsonban van fantázia, de neki kellene még egy évet adni valahol a kisebbik csapatnál. 2025-re beülhet vagy Cunoda, vagy Ricciardo mellé, attól függően, hogy ki távozik attól a csapattól 2024 végén. Nagy csavar lenne, hogy Cunoda Jukit egy évre bedobja Verstappen mellé a Red Bull, de ehhez Cunodának is nagyot előrelépnie, főleg a versenyteljesítmény szempontjából.

Kommunikációban is, mert annyira forrófejű, hogy ez a csapattal való kommunikációjára is rányomja a bélyegét.

Igen, higgadtságot kell magára erőltetnie. Nem hagynám figyelmen kívül egyébként Pierre Gaslyt sem, aki már el is engedte a Red Bullt, ott van az Alpine-nál, de ha úgy alakul a helyzet, akkor lehet, hogy menne. Albon vagy Gasly, mindketten voltak már Verstappen csapattársai és megégették magukat, vagy egy új emberrel kísérleteznének, akár bátrabban, Lawson szerződtetésével vagy például bevállalnák Carlos Sainzot.

Megszokhattuk már, hogy a világbajnokok, ha kihagynak, akkor is visszatérhetnek. Michael Schumacher, Kimi Raikkönen, Fernando Alonso egyaránt kihagyott és aztán visszatért, még ha nem is feltétlenül a korábbi fényében. Visszatérhet-e Sebastian Vettel?

A Mercedes kapcsán vetődik fel a kérdés, sokan kezdték pletykálni Hamilton ferraris szerződésének bejelentését követően, hogy Vettelnek itt a remek alkalom, hogy visszatérjen. Azt gondolom, hogy erre semmi esély nincsen, sőt, erre minden pénzem fel merném rakni. Vettel teljesen kiégett. Motiválatlan volt, nem volt már meg a tempója. Vettel kihagyott most már több évet, és minden egyes év kihagyás nagyon sok tapasztalatvesztés, és ne felejtsük el, van három gyereke, felesége, akik miatt úgy döntött, hogy ilyen korán abbahagyja a pályafutását. Én nem tudom elképzelni, hogy ő még egyszer nekiveselkedjen. Az elmúlt időszakban szedett is magára jó néhány kilót. Szerintem nincs olyan csapat, főleg nem a Mercedes, amelyik bevállalná Vettelt úgy, hogy egyébként számos jó fiatal pilóta között válogathat Russell mellé. A jövő nem Vettelé, de még csak a jelen szempontjából sem gondolkodnék rajta.

Milyen fizikai teljesítményre, milyen fizikai paraméterekre, edzettségre van szükség ahhoz, hogy valaki Forma–1-es autóba ülhessen?

Olimpikonnak kell lenned, mert máshogy nem fogod tudni ezt végigcsinálni. Erre jó példa Logan Sargeant, aki tavaly debütált a Forma–1-ben, a Forma-2-ből érkezett, egy fiatal, jó kötésű srác, öt kiló izmot szedett magára tavalyról idénre, teljesen megváltoztatta az edzésmunkáját. Tavaly ő volt az egyetlen, aki a nagyon meleg Katari Nagydíjon kiállt, nem bírta, feladta a versenyt, mert majdnem elájult az autóban. A többiek is rosszul voltak, de így vagy úgy megcsinálták, és ebből látszik, hogy nem elég átlagosan jó edzettség, elképesztő módon edzettnek kell lenned és specifikusan ezekre a hatalmas oldalerőkre és a nagy hőterhelésre kell edzened, mert önmagában semmit nem ér, hogy le tudsz futni egy maratonit, lehet, hogy attól még a Forma–1-es autóban féltáv után véged van.

Ami pedig az autókat illeti, melyik mennyire hasonlít egymásra?

Technikai szempontból a Red Bull-féle irány a mérvadó, amit a Red Bull az elmúlt két év során kialakított, azt nagyjából a mezőny nagy része átvette. A Mercedesnek vannak egyedi megoldásai, a Ferrarinak is vannak egyedi megoldásai annak ellenére, hogy ott is idomultak valamennyire a Red Bull által elkezdett irányhoz. Elképesztő módon alávágott oldalszekrényekről beszélünk, magasra emelve és amennyire lehet, karcsúsítva, fölülre húzott centrális hűtőzónákkal, tehát picit a pilóta feje mögötti motorborítás lett vastagabb, mindenkinél vaskosabb, oda került több hűtőelem. A legnagyobb változás az, hogy a Red Bull letért a saját maga által kitaposott ösvényről és egy teljesen másik irányt vett, ami egyébként a Mercedes által elhagyott, nem működő tervezési filozófiához hasonlít. Ha megnézzük az idei Red Bullt, akkor felfedezhetünk rajta olyan jeleket, amelyek a két évvel ezelőtti vagy a tavalyi Mercedesre hajaznak.

Vannak visszatérő versenyhelyszínek, vannak olyanok, amelyeket már megszokhattunk a naptárban, de ha minden jól alakul, akkor 24 versenyhétvége lesz 2024-ben, és lesznek már az év elején szombati versenynapok, futamok is. Mennyit befolyásolhat maga a lebonyolítás a végeredményen? Az, hogy például lesz őszi szünet is.

Az egy hónapos őszi szünet szeptember vége és október vége között nagyon furcsa és szokatlan megoldás, de szerintem a csapatoknak jól jön majd, nem is elsősorban a versenyzőknek, hanem a csapattagoknak, a szerelőknek, a mérnököknek, az utazó stábnak. Nem lesz egyszerű, december közepéig tart szinte megint a szezon, nagyon hosszú lesz. Az előző két évben is 24 futamot terveztek, csak különböző okok miatt nem lett annyi. Idén visszatérhet Kína, öt év után.

Imola is.

Imola is megint lesz, ha nem lesznek áradások. Ez egy nagyon sűrű szezon és ezt nagyon okosan kell felépíteni versenyzői szempontból is és csapatvezénylési szempontból. Mondjuk, ha csapatvezető vagy, akkor nagyon kell arra figyelni, hogy ne égjenek ki például a kulcsfontosságú embereid a csapatban. A mérnökeid, azok a fontos szerelők, a fontos csapattagok, akikre tényleg szükséged van, akik az alapvető építőkövei a sikernek. Huszonnégy futamnál abszolút előfordulhat már az, hogy elkezdenek rotálni bizonyos pozíciókban embereket, hogy az igazán fontos szakaszban legyenek nagyon élesek. Ezt a szezon dönti el, meg hogy melyik csapatnak, mik lesznek a prioritásai.

Mennyire amerikanizálódott a Forma–1 a Liberty Media évei alatt?

Szerintem nem sokat, nem annyit, mint amennyire sokszor felvetik. Azt gondolom, hogy divattá vált ráhúzni a Forma-1-re, hogy amerikanizálódott. De nem tudom, hogy mire gondol ezalatt, aki erről ír vagy beszél.

Nyilván arra, hogy a showbusiness szerepe akár a versenyzés felé nő.

De ez miben nyilvánul meg? A versenyeket ugyanúgy megtartják, ugyanaz a versenytáv, ugyanúgy pontoznak, sőt, több futam van, mint eddig, többet számít a sportérték, hiszen még több futamot látunk és nem azt mondták, hogy csapjunk egy tízfutamos szezont és a másik tíz futam meg divatbemutatóról szól, meg tűzijátékozunk és a versenyzők overallját fogjuk pontozni.

Las Vegasban ugyanakkor elég sok a showelem, de nem is várhattunk mást.

Arról, szerintem, kár vitát nyitni, hogy a Liberty Media rendkívüli módon növeli a Forma–1 értékét. Különösen az elmúlt néhány évben, a Covid kezdete óta, ezt nagyon jól meglovagolták, szerencsésen jöttek ki belőle. Azóta elképesztő módon nő a nézettség, a televíziós meg a helyszíni is, egyre nő a bevétel, ami az elsődleges célja a csapatoknak is természetesen, hiszen abból élnek és abból gazdálkodnak. Ha innen nézzük, akkor persze egy csomó olyan show-elem belekerült, a Drive to Survive már hatodik évadja megy, nemrég mutatták be a hatodik évadot, csomó olyan dolog van, ami korábban, Bernie Ecclestone idejében nem volt. Ez valahol egy mese, ami megpróbálja ezt a sorozatot bemutatni, de főleg az új belépőknek. Azért íródik, hogy elkapja egy csomó ember ennek a hangulatát, hogy megszeresse ezt az egészet, kicsit ki kell színezni a sztorit. De számtalan pozitív dolgot is mondhatnék szemben azzal, amit sokan soknak, meg túlzásnak éreznek az amerikai prezentálás miatt. Én is megmosolygom a speakerek által bemutatott versenyzői bevonulásokat, hatalmas üvöltözések keretében, konfettivel, meg mindenféle csillagszóróval meghintve. Ez mind porhintés és körítés. Erről le kell tudni csupaszítani a lényeget, ami ott van, szerintem mindenki megtalálhatja ebben a magának fontosat. A Forma–1 nem veszett el, csak egyszerűen egy picit máshogy öltöztetik. Számomra egyébként ugyanúgy megvan a lényege, mint eddig megvolt.

A hungaroringi versenynek milyen szerepe lehet hosszabb távon a Forma–1-ben a Liberty alatt?

Szerintem a Hungaroringnek jól áll a szénája most is. Az átalakítás zajlik, 2026-ra újul meg teljesen a pálya, csomó minden megváltozik, alapvetően a Hungaroring hosszú távra készül, és ez is volt az elvárás, azért is jönnek ezek az átalakítások, hogy sokáig a Forma–1-ben legyen. Én azt gondolom, hogy 2036-ig rendben leszünk. A szerződés jelen pillanatban nem szól még 2036-ig, de az ígéretek igen, és azért általában, amit a Forma–1 megígér, az úgy is van, és a jó kapcsolatok különösen sokat számítanak. Olyan nagy meglepetés, szerintem, nem érhet minket, hogy hirtelen elveszítjük a Magyar Nagydíjat egy ennyire megújított és modernizált pályán. A mostani szerződéseket általában tíz évre kötik most már új pályákkal, úgyhogy nem hiszem, hogy a Hungaroringnek ilyen szempontból, mondjuk, középtávon félnivalója lehet.

A helye, az rendben van, még ha egy kicsit előrébb is jött. Ugye, a Belga nagydíj lett a Holiday Grand Prix, de legalább ebben az évben nem ütközik a nyári olimpiával.

A versenyzők nagyon szeretik a Hungaroringet. Pont a napokban ment le Max Verstappen interjúja az M4 Sporton. Ott is szóba hozta, hogy mennyire szereti a Hungaroringet és ha úgy van ideje, akkor eljön ide, akár GTA-autót vezetni vagy más típusú autót, mert annyira technikás és egy csomó minden dologra megtanít a pálya. Ezzel abszolút egyetértek, nyilván számtalan kört megtettem magam is a Hungaroringen már a pályafutásom alatt, és a versenyzők ebben abszolút egyetértenek. Vannak pályák, amiket jobban kedvelnek. A versenyzőnek az számít, amit ő belülről érez és ilyen szempontból a Hungaroring biztos, hogy ott lenne az első harmadban, ha dönteni kellene a versenyzőknek.

A különféle Forma–1-es technikai fejlesztések az elmúlt években mennyire kerültek át az utcai autókba?

Kevésbé vagy máshogy, mint korábban, hiszen az utcai autózás is nagyon megváltozott. Abszolút az elektromos irányba megyünk, habár most megint jön talán egy nagy kézifék-behúzás, a napokban jelentette be a Mercedes, hogy szakít ezzel a 2030-as, csak elektromos autós gyártási tervével és tovább folytatja a dízel és a benzines motorok fejlesztését.

Visszatérve a 2024-es Forma–1-es szezonra, van-e érv Max Verstappen ellen?

Nincs. Nem tudnék olyat mondani, ami miatt ne Max Verstappen lenne a világbajnok, hacsak nem sérül meg év közben. Nyilván nem kívánom neki, ahogy egyik versenyzőnek sem. Ha minden rendesen lemegy, akkor nagyon merész dolog lenne Max Verstappen ellen fogadni. Tökéletes formában van, elképesztő magabiztossággal versenyez, és azt gondolom, hogy idén is a legjobb autóban ül, úgyhogy maximum kihívói lehetnek néhány futamon, de egy egész szezon tekintetében senki nem tudja felvenni vele a versenyt.

Van esély arra, hogy felülmúlja a szenzációs 2023-as évét?

Mindannyiunk érdekében abban bízom, hogy nincs, mert akkor izgalmasabb szezon elébe nézünk. Akkor, ha csak néhány futamon is, de meg tudják szorongatni és meg tudják venni Verstappent, és nem lesz akkora győzelmi sorozata, mint a tavaly. 19 futamot nyert a 22-ből, a Red Bull meg csak egyet engedett el, Sainz nyert Szingapúrban. Abban bízom, hogy legalább 4-5 futamot mások is el tudnak csípni a Red Bull elől, de még az is 19-20 Red Bull-futamgyőzelmet jelentene. De hát ilyen korszakot járunk! Megkaptuk ugyanezt a Mercedestől, korábban a Red Bulltól, azelőtt a Ferraritól. Most megint egy Red Bull-korszakot élünk, 2026 lehet a megváltás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wéber Gábor az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást