Az MBH első negyedéves eredménye a bankadó, extraprofitadó és egyéb adók nélkül 68 Mrd forint lett, ez meghaladja az előző év hasonló negyedévének eredményét, és alapvetően kedvező eredményszám. Összességében erős eredménynek számít az első negyedév tekintetében – mondta el az MBH stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese, Krizsanovich Péter az InfoRádióban.
Mint ismertette, az eredmény nem tartalmazza a bankokra kivetett extra terheket, adókat. Azokkal együtt negatív az eredményük, mivel az első negyedév során több mint 80 milliárd forint bankadót és extraprofitadót könyveltek le. Ez hasonlóan a Magyarországon működő bankok többségéhez, náluk is a negatív tartományba vitte a korrekciók nélküli eredményt.
Bízunk abban, hogy a jövő év során ez az adóteher az egész szektor számára mérséklődhet
– hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
Ezen felül arról is szót ejtett, hogy lakossági oldalon elsődlegesen a hitelek növekedtek. A lakáshiteleknél tovább tart az Otthon Start program hatása, ahol jelentős piaci volumen alakult ki. Ezen felül a fogyasztási hitelek, a személyi kölcsönök is kifejezetten intenzíven tudtak nőni az első negyedév során.
A vállalati oldalon mindeközben a betétek nőttek jelentős mértékben. Az első negyedév a korábbi év első negyedévéhez képest 8 százalékos növekedést jelentett. A vállalati hitelezés visszafogott maradt az első negyedévben is. Abban bíznak, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára áll, így a vállalati hitelek is jobban tudnak nőni. Ugyanakkor jelentős strukturális változásra nem számítanak ezen túl. Lendületet adhat viszont az EU-s források „nagyobb mértékben történő becsatornázása”.
A cikk alapjául szolgáló interjút Sipos Ildikó készítette.