Az üzemanyagköltség és ezen belül is a dízelköltség az, ami jelentős költséget jelent az összes ráfordításon belül; ha a hazai számokat nézzük, akkor az üzemanyagár változása az összes költségformára kihat, így a gépköltségek esetében például a termelési költségek 24 százalékát adja, és ezen belül az üzemanyagok aránya 17 százalék. Így azt mondhatjuk, hogy ha a dízel ára tehát egy 20-30 százalékos emelkedést is el tud érni, akkor a termelési költségek 3-5 százalék közötti értékben emelkedhetnek, így
a magasabb üzemanyagár akár 10 százalékkal is tudja növelni a mezőgazdasági átadási árakat, ami aztán nagyjából 2,5 százalékos élelmiszer-ipari áremelkedést is okozhat
a későbbiekben – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
Szerinte jelen pillanatban Magyarország esetében két frontról nehezíti a helyzetet a mezőgazdaságban dolgozóknak az üzemanyagársokk.
- Közel-keleti konfliktus: ez kisebb mértékben, hiszen a közel-keletről szállított finomított kőolajnak jelentős része nem Európába, hanem ázsiai országokba áramlik, Európába csak 3-5 százaléknyi.
- Magyarországot inkább a barátság kőolajvezeték lezárása érinti, ha hosszan megmarad a helyzet, akár a betakarítási munkálatok idejére, illetve az élelmiszerek boltok polcaira kerülésének idejére is begyűrűzhet majd a helyzet.
Mint elmondta még, a magyar kormány még 2024-ben bevezette a mezőgazdasági dízel jövedékiadó-visszatérítését, ennek segítségével a gazdák a dízel jövedéki adójának mintegy 90 százalékát visszaigényelhetik, ami képes fékezni a drágulást, illetve március 9-től a védett ár is vonatkozik rájuk.
De van, ami ellen nehéz lesz védekezni: a műtrágya beszerzésénél, importnál erőteljesen megmutatkozhat majd az áremelkedés, hiszem a behozatali kényszer erős, az energia árának emelkedése márpedig sújtja a műtrágyagyártást, az állati takarmány előállítását és ehhez kapcsolódó egyéb költségeket is. Ismert, a műtrágya gyártása rengeteg gázt igényel, a gázt márpedig a közel-keleti konfliktus önmagában is igencsak drágítja.
Ezt részletezte az elemző elmondta, a talajjavító szerek, műtrágyák ára, a takarmányköltségek emelkedése szintúgy érzékelhető lehet, és természetesen a szállítási költségekbe is begyűrűzhet a helyzet.
„Összességében azt mondhatjuk, hogy amíg a Barátság kőolajvezeték nem nyílik meg ismét, addig a magyar kormány által bevezetett kedvezmények azok, amelyek képesek valamelyest csökkenteni a gazdák terheit az üzemanyagköltségek tekintetében” – tisztázta.