A közleményben kiemelték: a Mol biztosítása kiterjed a műszaki károkra és a kiesett nyereségre is.
A vállalat ismertette: a 2025 októberi tűzeset óta fontos lépések történetek az AV3 üzem helyreállításában. Idén január közepén fejeződött be a sérült szerkezeti elemek és berendezések gépészeti bontása, és lezárult a három érintett üzemi rendszer leürítése is.
A tűzeset miatt a vasbeton szerkezet alsó szintje is károsodott, ezért azt szinte teljesen újjá kell építeni. Megtörtént a sérült irányítástechnikai műszerek és villamosrendszerek eltávolítása, rövidesen lezárul a műszaki specifikációk véglegesítése, és folytatódik a kábelek bontása is. Emellett előrehaladott állapotban van a statikus berendezések és a csőhálózat javítása is, több száz szelepet kell cserélni, és mintegy 2,8 kilométernyi szakaszon épül új csőhálózat.
Pulay Krisztián, a Mol csoport downstream termelés és fejlesztés ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette: korábbi előrejelzésük szerint az AV3 üzem helyreállítása 2026 harmadik negyedévében fejeződhet be, ugyanakkor a projekt jelenlegi előrehaladottsága alapján reális lehetőség, hogy a kivitelezés egy-két héttel a tervezett határidő előtt lezáruljon.
A bontási munkák jelentős része befejeződött, a következő időszak legfontosabb feladata, hogy minél gyorsabban lebonyolítsák a szükséges gyártási és kivitelezési munkákat.
A gyors és szakszerű kivitelezés mellett a fenntarthatóság is fontos szempont, az AV3 üzemből származó fém bontási hulladékot és betontörmeléket újrahasznosítják – jelezte a Mol.