Az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció 15 évvel ezelőtt, 2011-ben lett bevezetve, célja az volt, hogy a Széchenyi Kártya Programban a hazai kkv-k számára elérhető konstrukciók kifejezetten egy agrárvállalkozások számára is elérhető támogatott hiteltípussal bővüljenek – ismertette az InfoRádióban Opris Ildikó, a KAVOSZ Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.
Ebből lett az Agrár Széchenyi Kártya, egy folyószámlahitel, a kormányzat ebben biztosít támogatást a vállalkozások hiteldíjához, az idei évben pedig az Agrár Széchenyi Kártya keretében elérhető lehetőségek bővültek egy többlettámogatott alkonstrukcióban – tette hozzá az igazgató.
Kiemelte, hogy az idei évben például elérhető a sertéstenyésztők, sertéstartók számára egy többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció. A hitelkérelem benyújtásához az érintett vállalkozásoknak egy igazolást szükséges hozniuk az előző, 2024 és 2025 közötti átlagos sertésállományt igazoló nyomtatvánnyal.
Állategységenként 500 ezer forint hitelkeretösszegig hiteldíj- és kamatmentes Agrár Széchenyi Kártya hitelt tudnak felvenni a vállalkozások, az üzletszabályzatban rögzített feltételeknek való megfelelés esetén. Ilyen például, hogy a támogatott hitelre, illetve a támogatott hitel támogatástartalmára a vállalkozásoknak legyen elegendő szabad támogatási keretük – magyarázta Opris Ildikó.
A hitelkérelmeket a KAVOSZ regisztráló irodahálózata fogadja. Ez a gyakorlatban a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének irodáit, illetve a KAVOSZ Zrt. által működtetett regisztráló irodákat jelenti – emelte ki az igazgató.
Hozzátette azt is, hogy az Agrár Széchenyi Kártya bevezetése óta kedvelt és keresett hiteltípus az agrárvállalkozások körében, évente több ezer darab hitelügylet jön létre. 2011-es bevezetése óta összességében már közel 50 ezer darab hitelügylet jött létre, összesítve 260 milliárd forintnyi összegben.
Jelenleg 11 ezer darab körüli az élő hitelállomány, 2026-ban is fokozott érdeklődésre számítanak az agrárvállalkozások részéről
– hangsúlyozta Opris Ildikó.
A kormányzat kamattámogatást nyújt, kezességidíj-támogatást, illetve a többlettámogatott alkonstrukcióban kezelésiköltség-támogatást is biztosít a kormányzat. Ezen kívül egyéb költségtámogatások is elérhetőek a vállalkozások számára, mint például a hitelügylet létrejöttekor fizetendő bírálati díj, vagy pedig adott esetben ingatlanfedezet bevonása esetén az értékbecslés költségét is támogatja a kormányzat. Sokkal több jogcímű támogatás érhető el ezekben a kiemelt többlettámogatott alkonstrukciókban, mint a standard Széchenyi Kártya Program keretében meghirdetett finanszírozási eszközökhöz – tette hozzá az igazgató.