Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

A Mercedes sem csinál egyhamar elektromos forradalmat

Infostart
2024. február 29. 04:00
Keresztülhúzta a Mercedes-Benz számításait a piac, így – a korábbi tervekkel ellentétben – mégsem fognak annyira gyorsan uralomra törni az elektromos autók.

Teljesíthetetlenné váltak a Mercedes-Benz évekkel ezelőtt kitűzött céljai, melyek értelmében 2030-tól kizárólag elektromos autókat gyártott volna a stuttgarti márka – írja a Vezess.hu, hozzátéve: igaz, annak idején is kellő távolságtartással fogalmazták meg ezt a célkitűzést, miszerint ott történik meg az elektromos átállás, „ahol a piaci feltételek megengedik”.

A stuttgartiak a napokban tették közzé az utolsó negyedéves jelentésüket, amelyben az aktuális gazdasági mutatókon túlmenően egy szokatlan, ám annál érdekfeszítőbb kinyilatkozás is helyet kapott. Mint azt a Reuters észrevette, a vállalat már lényegesen borúsabban látja az elektromos autók jövőjét, és arra számít, hogy 2030-ban az eladásainak 50 százalékát fogják kitenni.

A jelentős visszaesés egyet jelent azzal, hogy a Mercedes kínálatából az elkövetkező években sem tűnnek el a hibrid hajtású, valamint a belső égésű motorral szerelt autók. „Az ügyfelek és a piaci feltételek határozzák meg az átállás ütemét” – olvasható a Mercedes jelentésében.

Persze ez annak tudatában nem meglepő, hogy Ola Källenius, a Mercedes vezérigazgatója már tavaly szeptemberben a villanyautók terjedésének lassulásáról beszélt, továbbá több márka, köztük a Volkswagen már korábban úgy döntött, hogy nem fogja erőltetni a forradalmat – teszik hozzá a szakportál.