Nyitókép: mjrodafotografia/Getty Images

Nem erősödött vissza az év eleji szinthez a forint, de közeledik az újabb "libikóka"

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. február 5. 17:40
Egyelőre úgy tűnik, nem erősödik vissza az euró/forint keresztárfolyam az év elején jegyzett 380 körüli szinthez, ugyanakkor a hazai fizetőeszköz érdemben visszakorrigált a január végi 390-es árfolyamtól – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője.

Beke Károly az InfoRádióban elmondta: hétfőn napközben minimálisan gyengült a forint, mindössze 0,2 százalékkal esett vissza a keresztárfolyam. Ez azt jelentette, hogy a 385-ös szint környékén ingadozott a jegyzés, ami hétfőn délelőtt egy rövid időre ugyan a 385-ös szint fölé kúszott, de egyelőre nem látszik olyan jel, ami ebből a tartományból mostanában tartósabban kimozdítaná a forintot.

A héten ugyanakkor több olyan fontos esemény is lesz, amelyek hatással lehetnek a forint árfolyamára. Emlékeztetett, hogy a szakértők szerint 2024 első felében magyar oldalról két dolog határozhatja meg a forint sorsának alakulását. Az egyik ilyen befolyásoló körülmény az inflációs pálya alakulása, a másik pedig a magyar költségvetés helyzete. Beke Károly meglátása szerint főleg utóbbi nagyon fontos a forint jegyzésénél.

Az elemző felhívta a figyelmet, hogy

csütörtökön a januári államháztartási egyenleg válik ismertté, míg pénteken reggel a januári inflációs adatot ismerhetjük meg,

ezért a hét második fele „jóval izgalmasabb lehet” a forint jegyzése szempontjából.

Az elmúlt heteket vizsgálva a forint erőteljesen alulteljesített a régiós valutákkal és devizákkal összehasonlítva – egészen a múlt hétig. Beke Károly tájékoztatása szerint ennek egyik legfőbb kiváltó oka a fokozódó kamatcsökkentési várakozás volt, „amire az MNB is ráerősített egy nyilatkozattal”, továbbá a magyar kormány és az Európai Unió közötti feszültség újbóli kiéleződése is hozzájárult a magyar fizetőeszköz gyengüléséhez. Ezek mellett még a vállalati hitelek referenciakamatának átalakításáról szóló minisztériumi javaslatot is „inkább negatívan fogadta a piac”.

Ezen hatások miatt gyengült érdemben a forint az elmúlt időszakban, a múlt héten azonban komoly fordulat következett, ugyanis előbb

a jegybank a várt 100 helyett csak 75 bázisponttal csökkentette a kamatot,

majd a hét végére az EU és a magyar kormány közötti feszültségek is enyhültek azzal, hogy a rendkívüli uniós csúcson valamennyi tagállamhoz hasonlóan Magyarország is megszavazta az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget.

Beke Károly végül elmondta: „a felsorolt tényezők mostanra árazódtak ki”. Az év elején jegyzett 380 körüli szinthez azért ezúttal sem tért vissza a forint, ugyanakkor az elemző megfogalmazása szerint „érdemben visszakorrigált a múlt hét elején látott 390 körüli árfolyamtól”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Beragadt a forint a 385-ös szinten
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást