Nyitókép: Infostart

Izgulhatnak a napelemesek – fontos árkérdést halasztott el a kormány

Infostart
2023. november 10. 13:51
Legkésőbb szombaton kellett volna közzétenni a bruttó elszámoláshoz nélkülözhetetlen áramátvételi árat, de egy friss kormányrendelet november 30-ra tolta ki a határidőt.

Fontos információra várnak azok, akiknek szeptember 7. után jutott eszükbe, hogy otthonukat napelemes rendszerrel szerelik fel. Azok, akik ezen időpont előtt kaptak engedélyt úgynevezett háztartási méretű kiserőmű telepítésére, a jelenlegi szabályok szerint az üzembe helyezéstől számított tizedik év végéig a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia alapján éves szaldóelszámolásban maradhatnak, a későn ébredőknek viszont csak a bruttó elszámolás marad: ebben az esetben a felhasznált villamos energiát ki kell fizetnie a felhasználónak, míg a napelemes rendszer által termelt áramot meghatározott áron veszi meg tőle az egyetemes szolgáltató, azaz az MVM.

Ezt az átvételi árat – amely tehát kulcsfontosságú tényező egy napelemes projekt megtervezésekor, hiszen alapjaiban határozza meg a megtérülés idejét – egy tavaly december 16-án megjelent kormányrendelet alapján legkésőbb november 11-én, azaz szombaton kellett volna nyilvánosságra hozni. Csakhogy a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egy újabb kormányrendelet, amelynek értelmében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a 2024. évi rendszerhasználati díjak mértékét legkésőbb november 30-ig kiadott határozatában állapítja meg, és

hivatal a határozatát a honlapján legkésőbb december 12-ig teszi közzé.

Így a bruttó elszámolásban lévő háztartások még néhány hétig várhatnak arra, hogy mennyi bevétellel számolhatnak jövőre, és januárig lehet, hogy mindössze 19 napjuk marad majd a kalkulálásra. Ez különösen annak fényében rövid határidő, hogy az eredeti jogszabályban, a 2007-es villamosenergia-törvényben az áll, hogy "a rendszerhasználati díjak mértékét a hivatal határozatban állapítja meg, legkésőbb a díjak alkalmazhatósága előtt 45 nappal", valamint az is, hogy "a hivatal a határozatát a honlapján a rendszerhasználati díjak alkalmazhatósága előtt legalább 40 nappal közzéteszi".

A változtatások azért érdekesek, mert bár Lantos Csaba energiaügyi miniszter már beszélt arról, hogy öt forint/kWh-ért veszik majd át a napelemesektől a betáplált áram árát, azt még hivatalosan nem hirdették ki.