Nyitókép: Tyrone Siu

Szakértő: a BRICS-valuta végképp kétpólusúvá teheti a világgazdaságot

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. szeptember 9. 13:40
Új közös valután dolgoznak a BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója szerint a digitális pénz lehet a közös valuta, ennek kidolgozásával ezek az államok már sokkal előbb is járnak, mint akár az Európai Unió vagy az Egyesült Államok.

A világ legnagyobb devizatartaléka jelenleg az amerikai dollár. Számos országnak már több évtizede kellemetlen az, hogy a más országokkal folytatott kereskedelmi tranzakcióikat dollárban kell végezniük. Az Oroszország ellen bevezetett szankciók mindezt a elégedetlenséget még inkább felerősítették – magyarázta Máthé Réka, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

Az új valuta bevezetésének ötletét az is inspirálta, hogy a Nyugat politikai értékeivel nem mindenben egyetértő országok számára egyfajta vészjelzés volt, ami Oroszországgal történt, hogy leválasztották a Swift-rendszerről, vagyis nem tud részt venni a hagyományos nemzetközi kereskedelemben.

"Felerősödött az alternatív megoldások keresése,

Oroszországnak és a vele együttműködő Dél-Afrikának és Kínának nem áll érdekében, hogy a dollár pozícióját ilyen magasan tartsa,

saját érdekük, már csak katonai szempontból is, hogy valamivel gyengítsék a dollár erejét" – mondta a szakértő.

Automatikusan a kínai jüan átvétele lenne a logikus megoldás a közös pénzre, hiszen Kínával minden BRICS-tagállamnak van gazdasági kapcsolata, de Máthé Réka szerint ez a Kínát jelentősen megerősítő megoldás nem lenne ideális Oroszországnak, de Indiának sem.

"Ha ezt elfogadnák a BRICS-tagállamok, akkor az egyértelműen kétpólusúvá alakítaná át a világgazdaságot" – vélekedett, de azt is hozzátette, Indiának hosszabb távon jóval több kapacitása lehet, mint jelenleg van Kínának, ezért én nem valószínű, hogy a kínai valuta lenne a BRICS-tagállamok közös pénze. Felmerültek olyan hírek, hogy az öt tagállam által kibocsátott valutáról neveznék el a közösen használt devizát, de Máthé Réka szerint

a legvalószínűbb megoldás a digitális valuta bevezetése.

Két-három éve Kína bevezette már a digitális valutáját, és már teszteli, India is bevezette, Oroszország egy hónapja fogadta el az erre vonatkozó törvény.

"Eközben az Európai Unió digitális valutája és a dollár digitális formátuma még nincs is kiforrva, tehát ilyen szempontból a BRICS-tagállamok lépéselőnyben vannak. Ez azt jelenti, hogy egymás között úgy fognak kereskedni, hogy kikerülik a Swift-rendszert, különböző más nemzetközi kereskedelmi rendszereket, és sikerül sokkal olcsóbban lebonyolítani a különböző tranzakciókat. Ebben az esetben mindenképpen megerősödni a saját valutájuk" – mondta az NKE Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: a BRICS-valuta végképp kétpólusúvá teheti a világgazdaságot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást