Nyitókép: xijian/Getty Images

Elemzés: a gödör aljára ért a lakáshitelpiac

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. május 10. 19:30
A magyarországi Erste teljes lakossági hitelállománya három százalékkal nőtt éves összevetésben, az új kihelyezések értéke azonban az idei első negyedévben több mint 32,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ennek hátterében elsősorban a jelzáloghitelek iránti kereslet visszaesése áll – mondta Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az Erste már tavaly év végén érzékelte, hogy – válságév lévén – a lakáshitelpiac le fog állni, most már azt is látják, milyen mértékű a visszaesés. "50-60 százalékos visszaesést vártunk, amit az első negyedéves folyósítási adatok be is igazoltak, 50 százalékot meghaladó visszaesés volt" – szögezte le az InfoRádióban Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Azonban azt is várják, hogy ez a mélypont, mostantól csak jobb negyedévek jönnek már idén, éves szinten azonban lehet, hogy 1200 milliárd forint helyett "csak" 500 milliárdot fognak tudni kihelyezni úgy, hogy még a babaváró is "támasztja" a konstrukciót.

S mivel a bankszektor – megfogalmazása szerint – "tükre a reálfolyamatoknak", Harmati László várakozása szerint a befektetői kereslet is eltűnik, és a háztartások is óvatosabbak a beruházások terén. De volt már ilyen visszaesés korábban is.

A folyamat hűti a lakáspiacot is, de Harmati László nem számít jelentős árcsökkenésre, mert most magas az infláció Magyarországon, de "2023 lesz a mélypont, és 2024-ben már egyértelműen kamat- és inflációcsökkenéssel együtti növekedést" vár.

Érdekesebb tendenciának tartja azonban, hogy

a személyi kölcsönök piacán a fogyasztási hitelek körében a visszaesés kisebb.

"Részben annak tudható be, hogy kompetitív a piac, a kamatok mértéke kezelhető nagyságrendű úgy, hogy közben az emberek próbálják a fogyasztásukat kisimítani, próbálnak csak rövidtávon eladósodni fedezetlen hiteleknél, de ennek a keresletnek van egy olyan oldala, amikor valamilyen tartós fogyasztási cikknek a cseréje vagy valamilyen hirtelen felújítás esedékes. Annak ellenére viszonylag alacsony, 20 százalék alatti a visszaesés a piacon, hogy a többi terméknél ez a szám jóval nagyobb volt."

Hogy a vállalati hitelezést mennyire "húzták" az állami programok, arról elmondta, a mikrovállalati hitelezésben egyértelműen látják, hogy erősen anticiklikus elem a Széchenyi Hitelkártya Program, a hasonló programok azt segítik, hogy ne következzen be hirtelen hitelösszeomlás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elemzés: a gödör aljára ért a lakáshitelpiac
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást