Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Máris befutott az MNB soron kívüli döntése az alapkamatról

Infostart / MTI
2022. július 12. 13:07
Hagyományosan a hónap végén dönt a jegybank az alapkamatról, de most nem akartak még két hetet várni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 200 bázisponttal 9,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, amely így, ahogyan azt a korábbi bejelentésből már tudni lehetett, az egyhetes jegybanki betét kamatának szintjére emelkedett.

A kamatfolyosó két szélét is 200 bázisponttal emelte a testület, ezzel megteremtette magának a mozgásteret a következő hetek szigorításához.

Az egyhetes betéti kamat múlt heti jelentős emelésével elsősorban a gyenge forintra reagált az MNB, Virág Barnabás alelnök hangsúlyozta is, hogy az árfolyam kockázatot jelent az amúgy is magas infláció szempontjából. Mint a Portfolio ezzel kapcsolatban emlékeztet, júniusban az infláció 11,7 százalékra emelkedett, a 13,8 százalékos maginfláció pedig egész Európában az egyik legmagasabb. Beke Károly, a portál elemzője az InfoRádióban elmondta: a magyar fizetőeszközt az uniós forrásokkal kapcsolatos bizonytalanságok, valamint a magyar gazdaság külső pénzügyi egyensúlyának (külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg) jelentős romlása tartja nyomás alatt hetek óta.

Délután fél háromkor Virág Barnabás, az MNB alelnöke ismerteti a döntés hátteréül szolgáló inflációs és gazdasági várakozásokat, valamint a jegybank további fókuszait – erről is beszámolunk majd.

Előzmények, elemzői várakozások

Az MNB a múlt csütörtökön 200 bázisponttal magasabban, 9,75 százalékon hirdette meg az egyhetes betétet, mert előző nap újabb rekordmélységekbe gyengült a forint, annak ellenére hogy előző heti kamatdöntő ülésén a monetáris tanács 185 bázisponttal 7,75 százalékosra emelte a jegybanki alapkamatot. Az MNB már múlt csütörtökön bejelentette azt is, hogy az alapkamat és az egyhetes betéti kamat gyors összezárása már a monetáris tanács július 12-i ülésén napirendre kerül, így a 200 bázispontos emelés nem volt meglepő.

Elemzők ugyanakkor nagyobb, 300 bázispontos emelésre számítottak a kamatfolyosó két szélénél. A keddi döntést követően az overnight betét kamata 9,25 százalékra emelkedik, az egyhetes fedezett hitelé pedig 12,25 százalék lesz.