Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Forintgyengülés, infláció - Rendkívüli intézkedést jelentett be az MNB

Infostart / MTI
2022. július 7. 15:35
Újabb határozott lépés a jegybanktól, ami egyúttal újabb erős üzenet a piacoknak.

Azután, hogy az irányadó, egyhetes betéti eszközének kamatát 200 bázisponttal, 9,75 százalékra emelte, csütörtök délután újabb bejelentéssel állt elő a Magyar Nemzeti Bank, amelyből kiderült, hogy nem egy kamatdöntő ülésen (erre a hónap végéig várni kellene) fogja emelni az alapkamatot.

A közlés szerint ugyanis az alapkamat és az egyhetes betéti kamat gyors összezárása már a következő, július 12-i monetáris tanács ülésen napirendre kerül. Mint arról Virág Barnabás alelnök már szerdán beszélt, a forint nagy arányú gyengülését az MNB veszélyesnek tartja az inflációs kilátások szempontjából is.

A Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása - szerepel a közleményben, majd az MNB kifejti: az elmúlt napokban kialakult pénzpiaci helyzet növeli a tartós inflációs hatások kockázatát és egyértelműen veszélyezteti az árstabilitást.

A kedvezőtlen pénzpiaci elmozdulások hatása erősíti annak a kockázatát, hogy a magas infláció a korábban vártnál hosszabb távon is fennmarad.

Tartósan magas infláció esetén a jelenlegi magasabb árdinamika beépülhet a gazdasági szereplők várakozásaiba, ami megnehezíti az árstabilitás biztosítását.

E kockázat elkerülése érdekében szükségessé vált a monetáris kondíciók további szigorítása, ezért az MNB az egyhetes betéti kamatot 200 bázispontos emeléssel 9,75 százalékban határozta meg. "A mai napon meghirdetett egyhetes betéti tenderen az MNB több mint 9500 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. Az egyhetes instrumentumban lekötött likviditás jelentősen emelkedett az előző heti 7263 milliárd forintos szinthez képest."

A jegybank számára kiemelt fontosságú, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon - ezek között is kiemelten a swappiacon - és minden időszakban a monetáris tanács által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak. Ezért az MNB megkezdi a devizalikviditást nyújtó swaptenderek negyedéven belüli alkalmazását. Az első tendert az MNB 2022. július 8-án pénteken tartja, egynapos futamidőn, a tender paramétereit a jegybank reggel 9 órakor teszi közzé. Az aktív piaci jelenlét révén az MNB erősíti a monetáris transzmisszió hatékonyságát, ezen keresztül támogatva az árstabilitás elérését és fenntartását - áll a közleményben.

Hozzátették, az MNB továbbra is folyamatosan figyelemmel követi a pénzpiaci kockázatok alakulását, és szükség esetén az eszköztár minden elemével kész beavatkozni az árstabilitás elérése és fenntartása érdekében.