Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Felzárkóztatják 700 ezer magyar igényeihez a hazai horgászat körülményeit

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. február 13. 10:50
A horgászturizmus fejlesztése, a magyarországi halfogyasztás bővítése, az ágazat több mint kétezer munkahelyének megőrzése és fejlesztése - ezeket nevezte a legfontosabb feladatoknak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke.

A Covid ideje alatt nagyon megnőtt a horgászok létszáma. "Remélem, ebben az évben meg tudjuk tartani a közel 700 ezer horgászt" – mondta az InfoRádiónak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke.

Elmondta azt is, hogy a horgászturizmus lehet fejlődésük egyik kitörési pontja.

"Mi nagyon jól tudjuk, hogy sok turisztikai attrakció, hely, lehetőség viszonylag szűk időablakba zsúfolódik össze, ám mi azt feleljük erre, hogy a horgászok, ha nem is egész évben, de az év nagyon hosszú szakaszában folytathatják a tevékenységüket. Ha olyan turisztikai helyzeteket tudunk teremteni, olyan megállapodásokat tudunk kötni, hogy

akár egy wellnesshétvégébe ágyazva is lehet ilyen szolgáltatásokat nyújtani,

akkor ezt a szezont is ki lehet tolni, jobb helyzetbe hozva a szálláshelyeket, éttermeket" – mutatott rá.

Szűcs Lajos arról is beszélt, hogy ma hét kilogramm az egy főre eső halfogyasztás Magyarországon a korábbi néggyel szemben.

"De európai átlagban, amelyet felhajt a tengeri halak fogyasztása,

20-25 kilogramm között

van ez a szám. Ez komoly irány megintcsak; a magyar tógazdasági rendszerben termelt hal minősége kiváló és nagyon jó élvezeti értékkel is bír, ezért a következő években nagyon sokat kell tennünk azért, hogy a vízhiányos területeken, mint például a Dunántúlon előállt helyzeteket megoldjuk" – ecsetelte Szűcs Lajos, aki szerint számos tógazdaság vár felújításra.

Szólt arról is, hogy a kormány jogszabályalkotásban a Mohosz partnere volt, a szövetség megkapta a halgazdálkodás jogát természetes vizeken, jelenleg 37 nevesített közfeladatot lát el. A kormány és a Mohosz közötti stratégiai megállapodást pedig márciusban megújítják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horgászturizmus - Szűcs Lajos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást