Nyitókép: Pexels.com

Újra keresik a munkaerőt – itt a szektorok listája

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2021. június 13. 12:32
Az étterem-vendéglátásban most temérdek munkalehetőség lesz, ugyanígy a nagy- és kiskereskedelemben is. Azt is tudni, az építőiparban miért nem.

Nőtt a felvételi hajlandóság a hazai munkáltatóknál – állapította meg egy friss felmérés, amely arra is rámutatott, hogy a cégek szerint az elmúlt évtizedben idén a legnehezebb megtalálni a megfelelő képesítésű és kellő számú munkaerőt, ez pedig a bérek növekedésével is járhat.

Fehér Tamást, a ManpowerGroup magyarországi ügyvezetője a hazai cégek esetében a kutatás alapján azt látja, hogy sokéves csúcson van azon vállalkozások aránya, amelyek bővítik a létszámukat.

"Nyolcszázalékos előrejelzés látszik, az előző két negyedévben ez hűrom-három százalék volt, ez pedig jelentős ugrás. Elsősorban a vírus lecsengésének köszönhető, de én inkább a vállalatok oldaláról közelíteném meg: már annyi ideje foglalkozik az újfajta munkavégzéssel a világ sok vállalata, hogy mostanra már felálltak az új rendszerek, pontosan tudják, hogy milyen kvalitásokra, szakképzettségre van szükségük. Ráadásul a nyugati országok még több munkafolyamatot telepítenek ide, így még több munkaerőre van szükség" – ecsetelte Fehér Tamás.

A munkavállaló-igényes területek közül kiemelkedik az

étterem-vendéglátás, a mutatója a 8 százalékos átlaghoz képest 17 százalékos,

de átlag feletti a nagykereskedelem, a kiskereskedelem, a pénzügy és az üzleti szolgáltatások területe is, valamint a gyártásé. Nem ilyen számottevő a vállalkozókedv az építőiparban, ennek magyarázata az, hogy az építőipar eddig is működött.

Megnézték azt is, hogy a munkaerő iránti igény milyen összefüggésben áll a home office gyökeret verésével.

"Engem meglep, de

a válaszadó cégek arra jutottak, hogy 82 százalékban vissza fogják hozni az irodai munkavégzést.

Mindenki átértékelte a folyamatait, megnézte a hatékonysági mutatóit, nem minden szolgáltatásnál lehet jól alkalmazni. De a vállalatok nyolc százaléka bevezette a hibrid munkavégzést többségi home office-szal, ez előremutató, van további hét százalék kisebbségi home office-szal és 2 százalék teljesen át tudott állni otthoni munkavégzésre" – sorolta Fehér Tamás.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felpörög a hazai cégek létszámbővítése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást