Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Teraszozás: ezért vagy azért, de sokan nem fognak nyitni

Infostart
2021. április 23. 18:30
A kereskedelmi hatóságok nyilvántartásai alapján 2020-ban és 2021 eddig eltelt időszakában a vendéglátóhelyek tizede már bejelentette tevékenységének beszüntetését. És akkor még ott vannak, akik ezt nem tették meg. Terasza, kerthelyisége pedig ráadásul nincs minden vendéglátóhelynél.

A statisztika szerint 50 ezer körül mozgott a különféle vendéglátóhelyek száma a járványidőszak előtt. Az önkormányzatok nyilvántartásaiból úgy tűnik, legalább tizedük már bejelentette 2020 és 2021 eddig eltelt időszakában, hogy vendéglátóipari tevékenységét beszüntette. De ez csak a legkisebb rossz – írja a Blokkk.com.

Az önkormányzatok üzletnyilvántartásai ugyanis rettenetesen pontatlanok. A kereskedelmi jog szerint nemcsak bejelenteni kell a kereskedelmi–vendéglátói tevékenység indítását, valamint a különféle változásokat – így a tevékenység megszüntetését is –, hanem mindezt nyilvánosan is elérhetővé kell tenni. A bajok már itt kezdődnek, mert az önkormányzatok nyilvántartásai nem tartoznak a könnyen fellelhető információk körébe. És ha meg is találjuk őket, akkor sem könnyű keresgélni bennük – mutat rá a portál.

Ráadásul számos üzletnyilvántartás rettenetesen pontatlan, amiben igazából a vállalkozók is ludasak, ugyanis nem jelentenek olyan szorgosan, mint illene azt tenniük.

Valószínűleg a tevékenység megszüntetésének bejelentése a leggyakrabban elmulasztott közölni való.

A vendéglátóipari körképhez hozzátartozik az is, teszik hozzá, hogy a kényszerszünet közben sokan lebegtették, mihez is kezdhetnek majd, az újranyitás után pedig majd kiderül, mi, hogyan és mennyiért éri meg. Ugyanis nagyon drága az újranyitás.

A fentiek ismeretében a Blokkk.com az alábbi megállapításokat teszi:

Település Vendéglátók Tevékenység megszűnt
Tevékenység alapján TEÁOR
alapján
Budapest II. 481 310 124
Budapest VI. 707 475 85
Budapest VII. 110
Budapest XI. 668 460 98
Budapest XIII. 667 486 245
Pécs 1323 40
Veszprém 564 377 62
Miskolc 1932 518 56
Kecskemét 888 491 53
Győr 1494 861 85

(Forrás: kereskedelmi hatóságok (jegyzők) nyilvántartásai. Tevékenység alapján: vendéglátás tevékenység feltüntetve az üzletnél; TEÁOR: a cég főtevékenysége vendéglátás.)

A Blokkk.com arra is kitért: pontos adat arról nincs, hogy hány vendéglő képes teraszon, kerthelyiségben nyitni, de azt sejthető, hogy nem mindegyik. Például a plázások zömében hátrányban lesznek, még ha kevés teraszféleség esetükben is akad. Ugyanakkor a járdák szélessége sem teszi mindenütt lehetővé ezek kialakítását.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!