Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Vészjelzést adtak le fesztiválügyben a főszereplők

Infostart
2021. március 25. 10:23
Amennyiben nincs nyitás, a többségnek vége.

A Fesztivál Szövetség elnöke, Márta István az ATV-ben szerdán úgy fogalmazott, ha nincs enyhítés, a fesztiválok 60 százaléka tönkre fog menni. Ismert, a VOLT-ot és a Balaton Soundot már le is mondták.

"Jelen pillanatban tervezhetetlenek a fesztiválok, minden attól függ, hogy a pandémia milyen irányba halad" - szögezte le.

Úgy látja, lehet, hogy a kisebb fesztiválok épp a fokozatosság elve miatt kevésbé vannak veszélyben, esetükben az előadóművészek, a technikai személyzet és a kiszolgálók is jó hírekre számíthatnak, ráadásul pont mivel kisebb események, a nyári későbbre csúsztatás is lehetőség.

A nagy események esetében viszont itt a vörös vonal, hiszen a jegyértékesítést el kell kezdeni.

Nagy kérdésnek nevezte azt is, hogy a 18 éven aluli fesztiválozókkal mi lesz, ők ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint nyárig nem kapnak oltást, így igazolványuk sem lesz.

Mindenesetre összeállítanak egy Covid-kézikönyvet, ami a döntéshozókat is segítheti a közös gondolkodásban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!