Nyitókép: Pixabay

Sokkal kevesebb a baleset, mégsem csökken majd a kötelező díja

Infostart
2020. április 28. 07:08
A kijárási korlátozások miatt jelentősen kevesebb autó van az utakon, kevesebb a baleset is, de így is csak arra van esély, hogy jövőre nem emelkedjenek annyira a kgfb-díjak, mint az idén.

A március közepén bevezetett kijárási korlátozások hatására Magyarországon is jelentősen csökkent a gépjárműforgalom: a fővárosban például egyes időszakokban kevesebb mint harmadára esett az utakon tartózkodó autók száma. Mindez csökkenti a balesetek, ezen keresztül a biztosítók által fizetendő kártérítések mértékét is, ám arra nem számíthatunk, hogy ennek hatására a biztosítási díjak is mérséklődni fognak – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A korlátozásokat várhatóan egy-két hónapon belül feloldják, a gépjárműforgalom pedig gyorsan visszaáll a korábbi szintre. A gépjárműbiztosítások díját azonban éves időszakra állapítják meg a biztosítók. Ráadásul a káresetek száma hiába esett vissza, az egy kárra eső helyreállítási költségek az év eleje óta meredeken növekedtek. Az euróárfolyam alaposan megdrágította a szállítási bizonytalanságok miatt amúgy is emelkedő árú importalkatrészeket. Emellett a legtöbb szakszerviz januárban kétszámjegyű óradíjemelést hajtott végre, ami szintén jelentősen hozzájárul a javítási költségek megugrásához.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves átlagdíja az első negyedévben 60 ezer forint körül alakult, az áprilisban megkötött szerződések esetében sem történt visszaesés, sőt, néhány százalékkal tovább emelkedtek a díjak, a FBAMSz abban bízik, hogy a koronavírus miatt időszakosan javuló kárhányad ahhoz elegendő tartalékot biztosíthat a biztosítók számára, hogy az elmúlt évben lezajlott 15-20 százalékos díjemelkedéssel szemben idén alacsonyabb mértékű, 10 százalék körüli legyen a díjak növekedése.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!